A fenntarthatósági elvárásokra sokan kötelezettségekként és nehézségekként tekintenek, mi azonban fejlődési lehetőségnek látjuk. Ennek megfelelően szakértő tanácsadóként és innovatív iránymutatóként támogatjuk a hazai mezőgazdaság és élelmiszeripar fenntartható fejlődését a K&H agrár CO2 kalkulátor elindításával. A vállalkozások tudatosságát és fenntartható gazdálkodását támogató kalkulátor ugyanis tudományos kritériumoknak megfelelő számítások alapján tudja meghatározni az egyes gazdaságok karbonlábnyomát a főbb növénytermesztési és állattenyésztési ágazatokban.

Guy Libot, vezérigazgató

 

Cég neve:

K&H Csoport

Megvalósítás éve:

2023

Célterületek:

Légszennyezés csökkentése, Fenntartható ellátási lánc, Klímavédelem, klímaadaptáció, Biodiverzitás

A program célja:

A klímaváltozás, a Közös Agrárpolitika elvárásai és a szigorúbb fogyasztói elvárások is a környezetet kímélő megoldások irányába tolják az agráriumot. Nyugaton a fizetőképes vásárlói réteg már a fenntarthatósági szempontokat is figyelembe veszi, és az élelmiszeren is jelölt karbonlábnyomot is vizsgálja.
Magyarországon az élelmiszerekkel szembeni legfontosabb fogyasztói elvárás egyelőre még a megfizethetőség, ugyanakkor egyre inkább megjelenik a környezeti fenntarthatósággal kapcsolatos tudatos fogyasztói magatartás. A fogyasztók kezdik figyelni, hogy etikus és környezetbarát módon történt-e az előállítás, előtérbe helyezik a helyi termelésből származó élelmiszereket, és egyre több kezdeményezést látunk az élelmiszerpazarlás csökkentésére.
Ezek a tendenciák a teljes élelmiszeriparra hatással vannak, egészen az alapanyag termelőtől kezdődően. Így fontos, hogy az ellátási lánc minden pontja figyelje ezeket a változásokat és képes legyen ehhez igazítani a működését, termékkínálatát.

A mezőgazdaság fenntartható működésének egyik alapja az ÜHG csökkentése. Vállalásunk, hogy 2030-ig 21 százalékkal, 2050-ig 34 százalékkal csökkentjük a mezőgazdasági finanszírozásunk ÜHG intenzitását, ehhez azonban ismerni kell az adott gazdaság kibocsátását. Ahhoz, hogy csökkenteni lehessen egy adott gazdaság karbonlábnyomát, első lépésként a pontos számokkal kell tisztában lenni. Tapasztalataink szerint ez az adatalapú megközelítés még hiányzik a hazai gyakorlatból, ezért hoztuk létre az ingyenesen elérhető K&H agrár CO2 kalkulátort, hogy az agrárcégeknek egy jó kiindulási alapot tudjunk biztosítani a számszerűsítéshez, jobb megértéshez. A kalkulátor első körben, 2023 októberi induláskor a növénytermesztők számára volt használható, majd decemberben kibővült, hogy az állattenyésztők is alkalmazni tudják.

A program intézkedései, vállalásai:

A következő években jelentősen megnő azoknak a cégeknek a száma, akik számára az EU beszámolási kötelezettséget ír elő fenntarthatósági gyakorlatuk bemutatására: 2026-tól, azaz a 2025-ös pénzügyi évre vonatkozóan már a 250 főt meghaladó kkv-k is érintettek. Azt látjuk, hogy egyelőre a fenntarthatósággal kapcsolatos szaktudás és kultúra hiánya komoly kihívásokat jelent. Ügyfeleink nagy része nem áll készen a fenntarthatósággal kapcsolatos adatszolgáltatásra (pl. CO2-kibocsátás), így a célunk ebben segíteni őket a kalkulátoron keresztül. A kalkulátor kifejezetten a mezőgazdasági eredetű ÜHG gázokat vizsgálja (CO2, CH4, N2O), a közvetlen (Scope1) és közvetlen (Scope2) kibocsátásokra vonatkozóan.
A fenntarthatósági jelentésen túl fontos számunkra, hogy ügyfeleink fenntartható profitabilitását és válságállóságát is erősítsük. Ebben is segítségükre lehet a kalkulátor, mivel a kitöltése során nyomon tudják követni, hogy termelésük során mennyi energiát (benzin, gázolaj, gáz stb.), input anyagot (pl. műtrágya, szervestrágya stb.) használtak fel, és ezek okszerűbb, precízebb használatával tudják-e csökkenteni a felhasznált mennyiségéket. Ezzel nemcsak a környezetre gyakorolt negatív hatásukat tudják mérsékelni, hanem jelentős költségcsökkentést is elérhetnek, ami nagyban segíti a profitabilitásuk erősödését. Ugyancsak jelentős gazdasági haszonnal bírhat a mezőgazdasági alapanyag termelő ügyfeleinknek, ha nagyobb vevőik felé (kiskereskedelmi láncok, nagyobb élelmiszeripari cégek) igazolni tudják, hogy tudatos lépéseket, akciókat tesznek a fenntarthatóság irányába és igyekeznek csökkenteni karbonlábnyomukat. A kalkulátor kitöltése erre is egy kiváló bizonyíték, hiszen minden további fenntarthatósági akció már ezekre a tényleges adatokra épülhet. A fenntarthatósági beruházás, intézkedések megtétele után pedig újra meg lehet nézni, ellenőrizni, hogy mennyivel csökkent az ÜHG kibocsátásuk a kiinduló állapothoz képest, számszerűen is látható lesz a CO2-kibocsátás csökkenése.

Az innovatív pénzügyi megoldások mellett a cégek fenntarthatóságát új, modern, egyszerűen és gyorsan használható eszközökkel ösztönözzük, amilyen a kalkulátor is. A fejlesztés segít abban, hogy a K&H szorosabbra fűzze a kapcsolatot az agrár- és élelmiszeripari cégekkel, a partnereink pedig stabilan, hatékonyabban működhetnek, növelhetik versenyképességüket. A kalkulátor használatára egyre nagyobb nyitottság van a cégek részéről. Ennek oka egyrészt, hogy a vállalatok ezáltal lehetőséget kapnak bemutatni fenntarthatósági eredményeiket vevőiknek, partnereiknek. Másrészt a saját fenntarthatósági jelentésük egyik fontos elemeként tervezik használni a kalkulátor eredményeit. Harmadrészt pedig olyan ügyfél is van, amelyik a cégérték és reputációs érték növeléséhez kívánja használni a kalkulátor.

A program hatása és eredménye:

A kalkulátort eddig több mint 40 cég töltötte ki. Az eredmények alapján már most látható, hogy az átlagos országos bruttó kibocsátás a növénytermesztési ágazatban közel 2.000 tonna CO2, míg ez a sertés ágazatban 3.600 tonna CO2, a szarvasmarha ágazatban pedig meghaladja a 9.200 tonna CO2 kibocsátást – mindez tehát hazai szinten is igazolja a nemzetközi becsléseket, hogy igen komoly eltérések vannak kibocsátás szinten az egyes ágazatok között. Talán ennél is jobban szemlélteti a különbségeket a fajlagos bruttó kibocsátás, ugyanis a növénytermesztés esetében 1,87 tonna CO2/ha, a tejtermelésben 0,76 kg CO2/kg tej, a sertéstenyésztésben 1,66 kg CO2/kg élősúly, a szarvasmarha ágazatban pedig 5,15 kg CO2/kg élősúly kibocsátás társul. Mindezek az eredmények ugyanakkor arra is lehetőséget adnak, hogy összevessük a hazai kibocsátást a nemzetközi adatokkal. Ezek alapján az látható, hogy míg a hazai agrárium átlagos kibocsátása 547 tonna CO2/millió EUR eszköz, addig a nemzetközi adatok alapján ez 1.528 tonna CO2/millió EUR eszköz, vagyis a hazai kibocsátási érték a nyugati értékeknek közel harmada csupán.

Kapcsolódó linkek:

K&H Agrár CO2 Kalkulátor

Kapcsolódó kulcsszavak:

A kalkulátor az Agrárközgazdasági Intézet által fejlesztett és hitelesített.

 

A DPD Hungary Kft. alapértéke a fenntartható és környezettudatos fejlődés. A folyamatos károsanyag kibocsátás csökkentése összhangban van a társadalmi elvárásokkal és ezen cél mellett közösen köteleződtünk el ügyfeleinkkel, partnereinkkel és munkatársainkkal. Rengeteg fejlesztés zajlik annak érdekében, hogy a fenntartható csomagszállítás nemzetközi referenciájává váljunk.”

Czifrik Szabolcs, ügyvezető igazgató

 

Cég neve:

DPD Hungary Kft.

Megvalósítás éve:

2023

Célterületek:

Klímavédelem, klímaadaptáció, Alternatív energiafelhasználás és energiahatékonyság, Légszennyezés csökkentése, Fenntartható ellátási lánc

A program célja:

A Geopost vállalatcsoport – melynek a DPD Hungary Kft. is része – az első olyan globális csomagküldő vállalat, amelynek mind a rövid, mind a hosszú távú CO2-kibocsátás-csökkentési céljait jóváhagyta a Science Based Target Initiative (SBTi).

A tudományosan jóváhagyott cél – miszerint a Geopost 2040-re elérje a nettó zéró kibocsátást – a vállalatot egyértelmű útra tereli, hogy a fenntartható kézbesítés nemzetközi referenciájává váljon.

  • Rövid távú cél: a CO2-kibocsátás 43%-os csökkentése 2030-ig (a 2020-as bázisévhez képest)
  • Hosszú távú cél: a CO2-kibocsátás 90%-os csökkentése 2040-ig (a 2020-as bázisévhez képest)
  • Ambíció: 2040-re a nettó nulla kibocsátás elérése, a fennmaradó kibocsátás 10%-ának 2040-ig történő kompenzálásával

A program intézkedései, vállalásai:

2025-re 350 európai városban megvalósul az alacsony károsanyag-kibocsátású járművekkel történő kiszállítás, és 83 százalékkal csökken az üvegházhatású gázok kibocsátása.

A kitűzött cél eléréséhez a logisztikai telephelyek és irodák energiaellátását is megújuló energiaforrásokra állítjuk át, valamint fokozzuk az energiahatékonyságot.

Célunk:

  • 2030-ra az energia 70%-a megújuló forrásokból származzon (100% 2035.)
  • A céges személygépkocsi-flottában az elektromos járművek arányát 90%-ra növeljük 2030-ra (2035-ben 100%)

A DPD Hungary Kft. is hozzájárul a vállalatcsoport céljához, annak érdekében, hogy a Geopost a fenntartható szállítás nemzetközi referenciája és az e-kereskedelem felgyorsításának vezető támogatója legyen.

A Geopost célja, hogy irányt mutasson az iparág szereplőinek. Nagy a piaci verseny a kiscsomagszállítási üzletágban Magyarországon, ezért az a célunk, hogy a magas szintű, ügyfélorientált szolgáltatásunk mellet, kiemelkedjünk a versenytársaink közül az egyedülállóan ambiciózus fenntarthatósági stratégiánk megvalósításával. Partnereink számára egyre fontosabb, hogy a mi kibocsátáscsökkentésünk nyomán az ő karbonlábnyomuk is csökken. Ezen eredményeink szemléltetése érdekében kifejlesztettünk egy eszközt, mellyel a „myDPD for business” fiókjukban naprakészen nyomon követhetik csomagjaik szállításához köthető ÜHG kibocsátásukat.

Mára már a közel 700 furgonból álló flottánk több mint 30%-a elektromos autókból áll, de év végéig még 15 autóval bővülünk, míg 2030-ra fokozatosan el nem érjük a 100%-ot. Jövő év elején 5, majd az év második felében újabb 5 új elektromos kamion érkezik a DPD flottájába, hogy az országon belüli gerincjáratok egy részében kiváltsa a hagyományos dízel kamionokat. Ezzel a lépéssel igen jelentős ÜHG kibocsátáscsökkenést érünk majd el.

A logisztikai telephelyek és irodák energiaellátását is fokozatosan megújuló energiaforrásokra állítjuk át, valamint fokozzuk az energiahatékonyságot. Jelenleg depóinkon összesen 400kW teljesítményű napelem üzemel.

A program hatása és eredménye:

• Az elmúlt években több mint 30%-ra nőtt az országos flottában az elektromos autók száma.
• Kecskemét, Pécs, Dombóvár, Komárom, Győr, Szolnok, Miskolc, Szeged, Debrecen – ezen városokban kizárólag elektromos autókkal történik a kiszállítás.
• 2023 év végéig 148 gyorstöltő, illetve 2 db villámtöltő került használatba az elektromos flottánk kiszolgálására, összesen 8 helyszínen.
Növeltük a napelemmel történő energiatermelésünk arányát, a bérelt depóink, valamint a budapesti csomagszortírozónk esetében is.
• A villamos energia felhasználásunk nagy részét megújuló forrásból vásároljuk.
• 2024 első negyedévében – 2023-hoz képest – 21%-os csomagszám emelkedést mértünk, viszont az ÜHG kibocsátásunk nem nőtt ebben az időszakban. Ez azt mutatja, hogy az egy csomagra vetített kibocsátásunk jelentősen csökkent az intézkedéseink és beruházásaink hatására.

Kapcsolódó linkek:

DPD fenntarthatósági aloldal

Geopost YT video a fenntarthatósági célokról

Kapcsolódó kulcsszavak:

fenntartható szállítmányozás, SBTi, klímavédelem, elektromos flotta, ÜHG kibocsátás

 

„A Hellovelonál abban hiszünk, hogy társadalmi, vállalati és egyéni szinten is menő tenni  a fenntartható jövőért. Elektromos kerékpárflotta szolgáltatásunkat választva a vállalatok a jövőbe fektetnek: nemcsak aktívan tesznek a környezetvédelemért, ezáltal hozzájárulnak egy tisztább és élhetőbb környezet kialakításához, de munkavállalóiknak is lehetőséget biztosítanak arra, hogy a mindennapos sportolás – időjárástól és fizikai állapottól függetlenül – az életük szerves részévé váljék.”

Hényel Ágoston, vezérigazgató

 

Cég neve:

Hellovelo Zrt.

Megvalósítás éve:

2020-tól

Célterületek:

Klímavédelem, klímaadaptáció, Légszennyezés csökkentése, Munkavállalók jólléte, Munkaegészség és -biztonság (Health and Safety

A program célja:

Korunk legnagyobb kihívásai bebizonyították, hogy fenntarthatatlan az emberiség jelenlegi életvitele, így például a közlekedés is. A hatalmas mértékű károsanyag kibocsátás, az ebből adódó légszennyezés, és a végeláthatatlan dugók mind arra hívják fel a figyelmet, hogy égető szükség van alternatív járművekre.

A Hellovelo elektromos kerékpárflottája erre a problémára nyújt innovatív megoldást. A cég célul tűzte ki, hogy minél több munkavállaló térjen át a városi közlekedésben az autóról az elektromos kerékpárra, amely a cégek számára lehetőséget ad arra, hogy hogy a dolgozók munkába jutásának karbonlábnyomát minimalizálják.

A program intézkedései, vállalásai:

A Hellovelo innovatív és fenntartható HR és juttatási megoldásokat kínál az elektromobilitás terén a vállalatok számára: zéró kibocsátású elektromos kerékpárflottájával, szerviz és háttérszolgáltatásával.

A munkaadók számára az elektromos kerékpárok a flottaautók környezettudatos helyettesítői, kiterjesztve a céges járműflottákat a dolgozók szélesebb körére. A jelenlegi klímapolitikai helyzetben, a pandémiát követően meredeken növekszik a kerékpár népszerűsége a munkába járás, napi mobilitás és áruszállítás területén.

Főleg a fiatalabb munkavállalók szívesebben választanak olyan céget, amely komolyan gondolja a fenntarthatóságot, és innovatív módon támogatja őket a saját ilyen irányú törekvéseikben. Ezzel nő az elköteleződésük is.

Az üzleti modell támogatja az egészséges, aktív életmódot, mely a vállalatok számára a szemléletformálás, a wellbeing és az ESG társadalmi oldalának megvalósítása terén hasznos eszköz.

Néhány érv amellett, hogy miért az elektromos kerékpárok a leghatékonyabbak az elektromobilitás területén:

  • emissziójuk nulla,
  • nem terhelik a közúthálózatot (ellentétben az elektromos autók vagy egyéb négykerekű elektromobilitási járművekkel),
  • használatuk a KRESZ-ben megfelelően szabályozott.

A Hellovelo 1500 db kerékpár tartós bérbeadását tervezi középtávon.

  • A tapasztalatok alapján egy elektromos flottakerékpárral évente legalább 1000 km-t tesznek meg.
  • Az elektromos kerékpárnak nincs CO2-kibocsátása, napenergia vagy egyéb megújuló forrásból származó árammal pedig a töltés karbonemissziója is nulla.
  • Ha 1500 db benzines autót évente 1000 km-en elektromos kerékpárra cserélnek le a vállalatok, akkor ezzel 180 tonna széndioxiddal csökkenne a károsanyag kibocsátás.
  • Az elektromos kerékpárok emellett csökkentik a települések zajszennyezettségét és nem terhelik a közutakat.

A program hatása és eredménye:

A cég alapítása óta eddig 17 cég 190 elektromos jármű használatával 19,2 tonnával csökkentette a karbonkibocsátást, nem beszélve a munkavállalók egészségére, közérzetére gyakorolt pozitív hatásról.

Egy konkrét céges példa:

Az MVM cégcsoport 2020 augusztusától indított egy 50 kerékpárból álló flottát.

  • Az alkalmazottak az elektromos kerékpárokkal 42.000 km-t tettek meg egy év alatt.
  • Ezzel 5 tonna karbonkibocsátástól óvták meg bolygónkat és több mint 1,7 millió forint benzinköltséget spóroltak meg (480 Ft-os akkori hatósági áron számolva.)
  • A kerékpározó munkavállalók pedig fittebbnek, egészségesebbnek érezték magukat a rendszeres napi sportolástól.

Kapcsolódó linkek:

Hellovelo Energy Youtube csatorna

Hellovelo – Szolgáltatások

Kapcsolódó kulcsszavak:

elektromos kerékpár, flotta, elektromobilitás, közlekedés, zéró emisszió, munkavállalók jólléte, karbonkibocsátás csökkentés

 

A fenntarthatóság mindig a Grundfos szívügye volt, és egyben alapértékünk. Ezért törekszünk arra, hogy úttörő módon megoldásokat találjunk a világ vízügyi és éghajlati kihívásaira, és javítsuk az emberek életminőségét és ez a vállalati cél mindennapi működésünk része legyen. A székesfehérvári telephelyünkön megvalósított erdőtelepítési projekt is ezeket a célokat szolgálja, és a „gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan” irányelvet követve helyben, az itteni lehetőségekre és igényekre építve szeretnénk minél többet tenni a fenntarthatóságért.

Szundy Olivér, country director / Udvar Csaba, a székesfehérvári gyáregység ügyvezetője

Cég neve:

Grundfos Magyarország Gyártó Kft.

Megvalósítás éve:

2022-2024

Célterületek:

Klímavédelem, klímaadaptáció, Légszennyezés csökkentése, Biodiverzitás, Munkavállalók jólléte, Érintett felek, helyi közösségek, Felelős vállalatirányítás, Vállalati stratégia

A program célja:

A 4000 m2-en megvalósított erdősítési projekt elsődleges célja a kibocsátott CO2 csökkentése helyben, a kibocsátás közvetlen környezetében. Szakértői becslések szerint 20 év után kb. 25t CO2 megtakarítást tudunk elérni. Emellett az ipari parki környezet levegőjének minőségi javítása, valamint a biodiverzitás növelése is célként szerepel.

További célkitűzések:

  • a közúti közlekedés zaj- és szennyezéscsökkentése,
  • az észak-északnyugati irányú szelek mérséklése,
  • egy kis szeletet visszaadni a természetnek abból, amit a gyár területe elfoglal.

A program intézkedései, vállalásai:

A Grundfos 2022-ben indította el a székesfehérvári üzem területén a biodiverzitás programot, amely majd 2024-ben zárul. Fontos célként fogalmazódott meg, hogy visszaadjunk a természetnek egy szeletet abból, amit a gyár területe elfoglal. A biodiverzitás megőrzése és növelése mellett kiemelt fenntarthatósági cél a CO2 kibocsátás csökkentése, amelyhez az erdősítés jelentős mértékben hozzájárul, amely 4000 m2 területen valósul meg. Érdemes hangsúlyozni, hogy nem pusztán faültetés történt, hanem komplex módon egy új ökoszisztéma megalapozása, amely hosszú távon önfenntartóvá válik, nem igényel külön gondozást, beavatkozást, ezt a funkciót visszaadjuk a természetnek.

Lépések és mérföldkövek:

  1. Első lépés a terület kiválasztása volt, a gyár zöld felületeiből meghatározott vagy kivett rész, ezt tudtuk a projekthez felhasználni.
  2. A projekt létrehozását egy diverz szakértői csapat támogatta, a létesítményüzemeltetéstől (Facility), az Environment, Health and Safety kollégákon át a HR bevonásáig, hogy minden szükséges szempont beépüljön és érvényesüljön a program kialakítása és működtetése során.
  3. A kollégák mellett fontos volt a külső szakértők bevonása is, így a székesfehérvári Városgondoksággal, a Vadex Mezőföldi Erdő- és Vadgazdálkodási Zrt.-vel, továbbá a Nyugati Magyarországi Egyetemmel közös partnerségben történt az együttműködés.
  4. A projektkoncepció kialakítása, majd az árajánlatok bekérése után a projekt engedélyeztetése következett helyi és globális szinten egyaránt.
  5. A beszerzést követően megtörténtek a talajvizsgálatok és a löszös talaj előkészítése. Kulcsfontosságú volt az erdészek szakértelme, hogy milyen fajtákat javasolnak az adott területre, ilyen klimatikus viszonyok között. Végül mintegy 3000 tő növény lett elültetve; köztük mezei juhar, turkesztáni szil, vadkörte, kocsányos tölgy, csertölgy és az erdőszegélyre a hazai cserjék közül a galagonya került a talajba.

Az utógondozás is kulcsfontosságú, 3 éves keretszerződéssel ezt a helyi erdészet szakértői végzik.

A későbbiekben tervezünk egy rekreációs park, közösségi tér kialakítását is a területen a gyárban dolgozók és a cég partnerei számára, ezzel is segítve a természethez való kapcsolódás lehetőségét.

A program hatása és eredménye:

Főbb eredmények:

  • a kibocsátott CO2 helyi szinten történő megkötése egy 4000 m2 nagyságú területen
  • biodiverzitás megőrzése és növelése 5 féle különböző fafaj elültetésével és telepítésével
  • fűnyírási tevékenység és műtrágya használatának elkerülése a talaj megóvása miatt
  • klímaadaptáció – alkalmazkodás az éghajlatváltozáshoz (levegőtisztító és hűsítő hatása az erdőnek)

Kapcsolódó linkek:

https://www.grundfos.com/media/reports/sustainability-report-2022

 IDC Manufacturing Forum 2022 (szinopszis)

https://www.idc.com/eu/events/69425-idc-manufacturing-forum?g_clang=HUN#category_10

Smart factory 2023 (videók)

https://vimeo.com/845944205/b8f1152c2a?share=copy

https://drive.google.com/file/d/10UCV83fVGBGo5N2Ryl6VDvyIKEAmHUS4/view?usp=sharing

Kapcsolódó kulcsszavak:

biodiverzitás, CO2, net zero, erdő, Grundfos, climate change, éghajlatváltozás