Hiszem, hogy a pénz nem mindenható, a profit maximalizálását fel kell váltania a valódi társadalmi felelősségvállalás, amit azonban mérni is kell. Éppen ezért alkottuk meg saját 18. SDG célkitűzésünket, mely ilyen mérőszámokat vezet be vállalati működésünkbe.

Nelson Mandelát idézve: Mindaddig lehetetlennek tűnik, amíg meg nem csinálod!

Handó János, alapító tulajdonos

Cég neve:

Katica Tanya

Megvalósítás éve:

2008 óta

Célterületek:

Klímavédelem, klímaadaptáció, Hulladékgazdálkodás, Alternatív energiafelhasználás és energiahatékonyság, Légszennyezés csökkentése, Vízhasználat, Biodiverzitás, Körforgásos gazdaság, Foglalkoztatás, Esélyegyenlőség, Érintett felek, helyi közösségek, Fogyasztói szemléletformálás, Etikus működés, Átláthatóság, Felelős vállalatirányítás, Vállalati stratégia

A program célja:

A Katica Tanyát azért hoztuk létre, hogy Magyarország vezető, élményközpontú, a természetközeli és a hagyományos életmódot felelevenítő, az aktív pihenést elősegítő szolgáltatója legyen, amely csak olyan attrakciókat fejleszt, amelyek nem fogyasztanak energiát vagy ha igen akkor azt saját magunk állítjuk elő megújuló forrásból.

Az ENSZ 2015-ben kibocsátott fenntartható fejlődési céljait, valamint az ESG keretrendszer pontjait a saját működésünkben is alkalmazzuk. Sőt, egy 18. céllal ki is egészítettük, amely a pénzen kívüli alternatív mérőszámok megjelenésének fontosságát mutatja be.

Céljainkról és tevékenységeinkről Öko-tudat aloldalunkon nyilvánosan be is számolunk.

Három fejlesztési és működésialapelvet tartunk szem előtt:

  1. Csak olyan fejlesztést valósítunk meg, amely nem fogyaszt energiát, vagy ha használ, azt mi helyben, megújuló forrásból fedezzük.
  2. A (1) társadalmi értékesség és a (2) pénzügyi eredményesség egyenlő fontosságú mércék.
  3. Az élményt úgy maximalizáljuk, hogy a lehető legkevesebb fizikai / anyagi erőforrást használjuk. Nem ajánlunk hármat kettő áráért, amikor egy is elég!

A program intézkedései, vállalásai:

Működésünkben a fenntarthatóság és az ökológiai lábnyom csökkentése áll a fókuszban az utóbbi két évtizedben, ezért is csatlakoztunk az ENSZ nemzetközi fenntarthatósági irányelveihez, ami 17 célt fogalmazott meg az emberiség hosszútávú békében és jólétben fennmaradásához. Mi ezt kiegészítettük egy 18-dikkal, ami a pénz mindenhatóságát félretéve alternatív mércéket ajánl, amelyek a tevékenységünk környezeti hatásait hivatottak objektíven mérni.

Számunkra az üzleti tevékenységünk sikerének mérőszáma a „mosoly mennyisége”, azaz mennyi kellemes élményt tudtunk szerezni látogatóinknak, a pénzügyi eredményesség csak ezt követi.

Fontosnak tartjuk, hogy legyenek olyan mérőszámok, melyek az üzleti tevékenység környezeti hatásait mérik, így megalkottunk és folyamatosan mérünk ilyen adatokat, pl.:

  • felhasznált energia mennyisége típusonként látogatóra leosztva (energialábnyom),
  • felhasznált víz mennyisége típusonként látogatóra leosztva (vízlábnyom),
  • termelt szemét mennyisége látogatóra leosztva (szemétlábnyom).

2017-ben megalkottuk a Katica Tanya fenntarthatósági térképét is, amit azóta többször újraírtunk a környezettudatos megoldásaink folyamatos bevezetésével.

2025-ben megújítottuk Öko-tudat honlapoldalunkat, amely összefoglalja az elmúlt évtizedben a környezettudatos megoldásainkat a 17+1 SDG cél mentén.

Két módszert alkalmazunk arra, hogy folyamatosan fejlesszük a környezettudatos és fenntarthatósági megoldásainkat:

  1. az Ellátási Láncunk rendszeresen vizsgáljuk és megkérdőjelezzük a működési folyamatainkat, hogy a „a megszokás rút férgeitől” megszabadítsuk azokat, azaz a célunk, hogy folyamatosan megkérdőjelezzük azt, ahogy működünk, mert mindig van jobb, hatékonyabb és környezeti/társadalmi viszonylatokban előnyösebb megoldás.
  2. az Élettartam alapú költségszámítás elvét követve, egy beruházásnál nem csak az egyszeri bekerülési költséget nézzük (CAPEX) hanem a beruházási opciók üzemeltetési költségeit (OPEX) is figyelembe vesszük és ezen két szám alapján hozzuk meg a döntéseinket. A magasabb CAPEX alacsonyabb OPEX-et kell, hogy eredményezzen, ami alacsonyabb környezeti terhelést is jelent.

A program hatása és eredménye:

Büszkék vagyunk arra, hogy mind a 18 célkitűzéshez kapcsolódik konkrét megvalósított intézkedésünk, és arra is, hogy a folyamatos javulásra törekszünk.

  1. A szemét lábnyomunk: 37 kg/1000 látogató, azaz egy látogató 39 gramm újra nem hasznosítható szemetet hagy nálunk
  2. A vízlábnyomunk 3,5 m3/1000 látogató, azaz egy látogató 35 l vizet fogyaszt, ennek 10%-a esővíz
  3. A villamos energia lábnyomunk: 2573 kWh/1000 látogató, azaz egy látogatónk kiszolgálása 2,6 kWh áramot igényel (2025-ben 197 MWh áramot termeltünk és 180 MWh-t fogyasztottunk)

Kapcsolódó linkek:

Öko-Tudat

Hír

Linkedin

Kapcsolódó kulcsszavak:

SDG, fenntarthatósági célok

 

Magyarország egyik vezető élelmiszeripari vállalataként a Nestlé Hungária elkötelezett amellett, hogy – iparági és egészségügyi szervezetekkel összefogva – javítson a magyar lakosság helytelen táplálkozási és életmódbeli szokásain, kiemelt figyelmet szentelve a gyerekeknek.

Noszek Péter, ügyvezető igazgató

 

Cég neve:

Nestlé Hungária Kft.

Megvalósítás éve:

2021 óta

Célterületek:

Klímavédelem, klímaadaptáció, Hulladékgazdálkodás, Alternatív energiafelhasználás és energiahatékonyság, Légszennyezés csökkentése, Vízhasználat, Biodiverzitás, Körforgásos gazdaság, Oktatás és képzés, Érintett felek, helyi közösségek, Fogyasztói szemléletformálás, Felelős vállalatirányítás, Vállalati stratégia

A program célja:

A Nestlé elhivatottan dolgozik azon, hogy világszerte fenntartható, kiegyensúlyozott és megfizethető élelmiszereket biztosítson fogyasztói számára. Kiemelt figyelmet fordít az edukációra, a fenntartható mezőgazdasági gyakorlatokra, valamint a karbonlábnyom csökkentésére.

A Nestlé az Egészségesebb Gyerekekért és az Okos Doboz hiánypótló közös egészségnevelési kezdeményezése, az Etesd az Eszed program 2021 óta segíti a gyerekeket abban, hogy játékos, élményalapú tartalmakkal sajátíthassák el az egészséges és fenntartható életmód alapjait.

A program intézkedései, vállalásai:

A 2021-ben elindított, és azóta egyre bővülő Etesd az Eszed kezdeményezés az általános iskolás korú gyermekek helyes táplálkozási szokásokról, fenntartható életmódról és mozgásról való ismereteit kívánja bővíteni. Az oktatóprogram eredeti célja, hogy felhívja a gyerekek figyelmét a kiegyensúlyozott táplálkozás fontosságára.

A Nestlé Hungária az Okos Dobozzal összefogva valósítja meg a programot, akik 2011 óta foglalkoznak úttörő, digitális oktatásra épülő tartalmak fejlesztésével.

A programhoz vállalati és intézményi partnerek is csatlakozhatnak, 2024-ben például az Auchan Alapítvány és az ALTEO jóvoltából fenntarthatósági témakörökkel bővült a már meglévő táplálkozási tudáscsomag.

A programban egész évben elérhető online feladatok és animációk játékosan vezetik be a gyerekeket az egészséges és fenntartható életmód, valamint a tudatos táplálkozás világába az Okos Doboz felületén. Ezekre a tartalmakra építve indulnak ősszel és tavasszal a Kihívások, azok a tematikus online versenyek, amelyekben a gyerekek értékes nyereményekért vetélkedve mérik össze és mélyítik el tudásukat. Kiemelt szerepet kapnak a program megvalósításában a Bázis Iskolák, vagyis azok az intézmények, ahová személyes, interaktív egészségnapokkal látogatunk el, a közösségi élmény növelése mellett erősítve ezzel a gyerekek és tanáraik bevonódását. Az online tanulás, a szezonális kihívások és a személyes iskolai látogatások együttesen erősítik egymást és hatékony tudásátadást tesznek lehetővé, mely hozzájárul a gyermekek táplálkozással kapcsolatos ismereteinek fejlődéséhez.

A program hatása és eredménye:

2021 és 2025 között több mint 25 ezer tanuló vett részt a jelenleg 75db egyedi, 2-3 perc hosszúságú animációra és 311 digitális feladatra épülő programban. Az elért gyerekek számánál azonban még fontosabb, hogy az évek során a program elvégzett bemeneti és kimeneti tudásszintfelmérők eredményei alapján elmondhatjuk, hogy a résztvevő diákok tudásszintje átlagosan 10%-al emelkedett.

Kapcsolódó linkek:

Etesd az Eszed

2025-ös beszámoló

https://youtu.be/W3oTC2AI0oI

Kapcsolódó kulcsszavak:

egészséges életmód, szemléletformálás, gyerekedukáció, kiegyensúlyozott táplálkozás, fenntartható életmód

 

„A banki működés mellett kötelességünk a közösség és a környezet iránt is felelősen gondolkodni és cselekedni. A belvárosi irodaházunkban az esővízgyűjtés  egy jelentős és fontos lépés abban, hogy erőforrásainkat tudatosan használjuk, és ezzel példát mutassunk ügyfeleinknek, partnereinknek, más vállalatoknak. A klímaadaptáció, a természeti sokszínűség nem iparágfüggő, mindenkinek ott kell tennie, ahol lehetősége van rá. Büszkék vagyunk rá, hogy az önkormányzattal együttműködésben ez megvalósulhatott.”

Tóth Balázs, elnök-vezérigazgató

 

Cég neve:

UniCredit Bank

Megvalósítás éve:

2023

Célterületek:

Klímavédelem, klímaadaptáció, Vízhasználat, Biodiverzitás, Érintett felek, helyi közösségek

A program célja:

Mindent megteszünk közösségeink támogatásáért a rendelkezésünkre álló eszközökkel. A Szabadság téri központi irodaházunk környékén lévő fák öntözéséről kezdtünk gondoskodni. A Budapest Belváros-Lipótváros Önkormányzattal együttműködésben – a kerület Arany János utcai, átfogó felújítási projektjének keretében – az épületünk tetején összegyűjtjük az oda érkező esővizet, és az Arany János utcai, járószint alatti ciszternába vezetjük, ahonnan a környék fáinak öntözése történik. A beruházással összesen mintegy 200 környékbeli fa vízellátását tudjuk biztosítani csapadékos idő esetén.

A program intézkedései, vállalásai:

Hazánk kifejezetten érintett a vízválságban. Az előrejelzések szerint a 2040-es évtizedtől jelentősen, 18-23%-kal megnő az esélye annak, hogy a 2022-es évhez hasonló extrém száraz időszakok száma megduplázódjon, sőt az évszázad utolsó három évtizedében meg is négyszereződhet. A hazánkban képződő vízkészlet a második legkisebb az EU-ban. Az átfolyó vizeinkkel, a szennyvizeinkkel nem jól gazdálkodunk, a csapadékvíz mint erőforrás kihasználatlan. Csak Budapest területéről évente 100 millió m3 csapadékvíz tűnik el így – ez három Velencei-tó vízmennyiségének felel meg. (Egyensúly Intézet, 2024)

Az elmúlt években egyre többször találkoztunk itthon is villámárvizekkel. Ez összefüggésben van azzal, hogy a klímaváltozás már ma is érezhető hatásai nyomán a csapadék eloszlása rapszodikussá vált, gyakran annyi csapadék zúdul le néhány óra alatt, amennyi máskor hetek alatt.

Magyarország első klímatudatos utcája a budapesti Arany János utca. A belvárosi utcát 2023 nyarán adták át a megújult formájában, melyben kiemelték a víztakarékos öntözőrendszert, a közel 100 új fát, a zöld buszmegállókat, valamint az esővízgyűjtő ciszternát.

Az Önkormányzat az UniCredittel történő együttműködésének keretében megvalósított esővízgyűjtő projekt során:

  • a fák városi környezethez való alkalmazkodását támogató ültetési rendszer​t épített,
  • gyökércellarendszer került kialakításra, ezáltal a csapadékvíz behatolhat a fák gyökérzónájába, és ott el is tárolódhat.

Az összefogás eredményeként ökonomikus öntözés valósult meg:

  1. az épületünk tetejének hatalmas felületét kihasználva összegyűjtjük az oda érkező esővizet​,
  2. járószint alatt láthatatlanul megbújó ciszternába vezetjük,​
  3. mintegy 200 környékbeli fa vízellátását tudjuk biztosítani csapadékos idő esetén a 12-15m3/óra áteresztőképességű rendszerrel​
  4. a ciszternát esőmentes időszakokban a fúrt kút szolgálja ki talajvízzel, amit a Duna táplál​.

A program hatása és eredménye:

Az ökonomikus öntözés során mintegy 200 környékbeli fa vízellátását lehet biztosítani csapadékos idő esetén a 12-15 m3/óra áteresztőképességű rendszerrel. Az esővízgyűjtő rendszer kialakítása hatékony megoldást jelent a villámárvizekkel szemben is, amely nagy terhelést jelent a városi infrastruktúrára.

Kapcsolódó linkek:

Video a kezdeményezésről: https://youtu.be/VM7aXEmJA-Y

Fenntarthatóság az UniCredit magyarországi vállalatcsoportnál

Kapcsolódó kulcsszavak:

klímaadaptáció, esővíz, villámárvíz, öntözés, biodiverzitás, ökoszisztéma

„A klímaadaptáció nemcsak technológiai, hanem tudásbeli kihívás is. Minél több érintett érti meg a változások hatásait és a lehetséges megoldásokat, annál gyorsabban tudunk alkalmazkodni. Az oktatásba fektetett energia a jövő biztonságát és fenntarthatóságát alapozza meg. Ezért indítottunk a WWF-fel szakmai együttműködésében egy hiánypótló klímaadaptációs képzést a cégek munkavállalói számára.”

Hodik Tibor, ügyvezető igazgató, Progressive Reklámügynökség

 

Cég neve:

Progressive BEX Kft (partnerek: WWF Magyarország, Universum 8 Zrt.)

Megvalósítás éve:

2025

Célterületek:

Klímavédelem, klímaadaptáció, Hulladékgazdálkodás, Alternatív energiafelhasználás és energiahatékonyság, Légszennyezés csökkentése, Vízhasználat, Biodiverzitás, Körforgásos gazdaság, Munkavállalók jólléte, Oktatás és képzés, Fogyasztói szemléletformálás

A program célja:

A Green Academy, egy élményalapú, interaktív edukációs program, amely a fenntarthatóságot a vállalati kultúra részévé teszi. A program célja, hogy a munkavállalók számára kézzelfoghatóvá és személyesen is relevánssá tegye a felelős működés elveit. Könnyen integrálható meglévő vállalati fenntarthatósági programokba vagy belső kommunikációs kampányokba, ugyanakkor önállóan is alkalmazható.

A program hatására:

  • nő a dolgozók környezeti tudatossága és elköteleződése,
  • miközben gyakorlati, a mindennapokban is alkalmazható tudást kapnak.

A vállalat számára lehetőséget teremt arra, hogy saját fenntarthatósági tevékenységét érthetően és hitelesen mutassa be, így erősítve munkavállalói elköteleződését, a munkáltatói márkáját és ESG-kommunikációját.

A program intézkedései, vállalásai:

„Green Academy – A legcoolabb vállalati fenntarthatósági e-learning program”

A Green Academy egy interaktív, szórakoztató és gyakorlatorientált e-learning program, amely a fenntarthatósági tudatosság fejlesztését célozza meg a munkavállalók körében.

A tartalom szakmai hitelességét a WWF szakértői garantálják, míg a tananyag közérthetőségét és élményszerűségét olyan ismert házigazdák biztosítják, mint Nyúl Zsuzsa és McMenemy Márk.

Animációk, infografikák és magyarázó videók segítik a könnyű megértést a programban feldolgozott négy kulcsterületen:

  1. klímaváltozás,
  2. vízgazdálkodás,
  3. biodiverzitás és
  4. élelmiszertermelés

A hangvétel pozitív és inspiráló, a cél, hogy a résztvevők olyan gyakorlati tudást kapjanak, amit a saját életükben is alkalmazni tudnak.

A figyelem fenntartását és a tanulás élményét egy gamifikációs rendszer támogatja. Kvízek, feladatok és kihívások segítik az ismeretek elmélyítését, a résztvevők pontokat és jelvényeket gyűjthetnek, a kurzus végén pedig digitális oklevelet kapnak, amit akár meg is oszthatnak.

A heti modulokat hétköznapi kihívások kísérik, így a tanultak azonnal gyakorlatba ültethetők.
A program teljes mértékben önállóan lebonyolítható, 4 hetes időkeretben, az általunk biztosított kommunikációs toolkittel. Ugyanakkor könnyen integrálható meglévő fenntarthatósági vagy belső kommunikációs programokba is. A komplexitás és az erőforrásigény rugalmasan skálázható.

A megszerzett pontokat WWF-es vagy vállalati ajándékokra lehet beváltani, így az egyéni motivációt további ösztönzők erősítik. A program nemcsak egyéneket, hanem csapatokat és szervezeti egységeket is díjazhat, erősítve ezzel a közösségi élményt. Igény esetén szektorspecifikus modul is fejleszthető, ha a vállalat saját működése is szorosan kapcsolódik a fenntarthatósághoz.

A program hatása és eredménye:

Havi 2-3 projekt indítását tervezzük, melyekkel éves szinten 7-8000 munkavállalót érünk el. Az edukációs program a munkavállalókra mint egyénekre irányul, így ennyi bevont, a környezeti fenntarthatóság iránt elkötelezett családdal számolunk.

Kapcsolódó linkek:

https://www.mygreenacademy.hu/

Kapcsolódó kulcsszavak:

klímaadaptáció, biodiverzitás, ökoszisztéma, klímaváltozás, vízgazdálkodás, e-leaning, munkavállalói képzés

 

„A Gránit Pólus vezetése számára kiemelten fontos a fenntarthatóság és a jövőorientált tervezés, így a klímakockázatok felmérése is. Az épített környezetnek meghatározó szerepe van a klímaalkalmazkodásban, ehhez mind a természetalapú, mind pedig a technológiai eszközöket érdemes kiaknázni. Nem kell választani, hanem megtalálni a szinergiát és a lehetőségeket mindegyikben.

Gyertyánfy Miklós, vezérigazgató

 

Cég neve:

Gránit Pólus Csoport

Megvalósítás éve:

1999 óta

Célterületek:

Klímavédelem, klímaadaptáció, Vízhasználat, Biodiverzitás, Érintett felek, helyi közösségek, Fogyasztói szemléletformálás

A program célja:

A Westend tetőkertje nemcsak közösségi, hanem környezeti szempontból is kiemelkedő. A zöldterületek hozzájárulnak a városi hőszigetelés csökkentéséhez, a levegő minőségének javításához és a biodiverzitás támogatásához a városi környezetben.

Környezeti érték:

  • 15 000 m2 összefüggő zöld terület – a VI. kerület legnagyobb közparkja
  • 26 éves, gondozott, őshonos fafajokból álló faállomány, egyedülálló zöld sziget a belvárosban

Közösségi érték: nemcsak park, hanem élettér

  • pihenőhelyek, padok, sétányok
  • játszótér és edzőpontok
  • rendezvényhelyszín

A Westend tetőkertje egy kiemelkedő példa arra, hogyan lehet városi környezetben olyan zöldterületeket létrehozni, amelyek javítják az életminőséget és hozzájárulnak a fenntartható városfejlesztéshez.

A program intézkedései, vállalásai:

A klímaváltozás hatásai mára már mindenki számára érzékelhetőek. A várható átlagos hőmérséklet-emelkedés, a csapadékmennyiségi változások jelentős negatív hatással vannak az élővilágra. A csökkenő növényi és állati életterek komolyan befolyásolják életünket, mindennapi komfort érzetünket. A természeti környezet, az élettér helyreállítás minden felelősen gondolkodó szervezet, legyen az vállalati vagy civil, fontos feladata. Az éghajlatváltozásra való felkészülés és az alkalmazkodó képesség javítása, a biodiverzitás helyreállítása már a városi környezetben is elengedhetetlen annak érdekében, hogy a jövő nemzedékei részére is élhető környezetet hagyjunk.

A Gránit Pólus Csoport portfóliójában zöld terület szempontjából kiemelkedő a Westend tetőkertje, mely Budapest egyik legnagyobb és legismertebb összefüggő zöld felülete, s amelyet a bevásárlóközpont épületének tetején alakítottunk ki több mint 25 évvel ezelőtt. Ennek koncepciója a városi környezetben élők számára készült annak érdekében, hogy egy olyan zöld oázist teremtsen, ahol a látogatók kikapcsolódhatnak és pihenhetnek a természet közelségében.

A tetőkert több mint tizenötezer négyzetméteren található változatos növényzettel, beleértve fákat, cserjéket, virágokat és egyéb dísznövényeket. A kertet úgy tervezték, hogy különféle növényi életterek fejlődjenek ki, például gyepes területek, virágágyások és sétányok.

Budapest egyik legszebb zöld parkja mindenki előtt nyitva áll, a főváros meghatározó közösségi tereként funkcionál: különféle pihenőhelyek, padok, játszótér és kültéri edzőhelyek állnak a látogatók rendelkezésére, amik ideálisak pihenésre, sportolásra, családi kikapcsolódásra, de olvasásra vagy akár piknikezésre is. A csodás környezet gondosan füvesített területei alkalmasak lehetnek gyermekjátékokhoz vagy egyszerűen csak napozáshoz.

A program hatása és eredménye:

A 15.000 négyzetméteren fekvő egybefüggő zöld terület jelentősen hozzájárul a következő fenntarthatósági szempontokhoz:

  • városi hősziget kialakulásának csökkentéséhez,
  • a levegő minőségének javításához és
  • a biodiverzitás támogatásához.

A következő lépés amit megfogalmaztunk és célul tűztünk ki, hogy a díszkertet a klímaviszonyokhoz igazodva fokozatosan átalakítjuk egy önfenntartó kertté. Új élettereket hozunk létre a madaraknak és a beporzó rovaroknak, illetve a vízmegtartást támogató átalakításokat is tervezünk.

Kapcsolódó linkek:

További információ a Gránit Pólus fenntarthatósági tevékenységéről

Kapcsolódó kulcsszavak:

klímaadaptáció, biodiverzitás, ökoszisztéma, városi zöldfelület, közösségi tér

 

Közfeladatot ellátó nagyvállalatként minden érintett területen a tervezéstől és a megvalósításig kiemelt célunk a klímaalkalmazkodás elérése. Ez különösen aktuális a főváros zöld felületei kapcsán, hiszen az aszályos, extrém vízhiányos időszakok egyre gyakoribbak. Büszkék vagyunk arra a páratlan összefogásra, amely az Önkéntes Vízadás kapcsán valósult meg a fiatal fák megmentése érdekében, bevonva a közösségeket is a közös cselekvésbe és megoldásba.”

Mészáros János, stratégiai és gazdasági vezérigazgató-helyettes

 

Cég neve:

BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zrt.

Megvalósítás éve:

2025

Célterületek:

Klímavédelem, klímaadaptáció, Vízhasználat, Biodiverzitás, Érintett felek, helyi közösségek, Fogyasztói szemléletformálás

A program célja:

2025 nyarán nemzetközileg is páratlan összefogás indult Budapest zöld jövőjéért: az Önkéntes Vízadás kampány célja a főváros 5 évnél fiatalabb fáinak rendszeres öntözése önkormányzati és civil összefogásban egy startup segítségével. A program Budapest Főváros Önkormányzata, a Budapesti Közművek FŐKERT Kertészeti Divíziója, a 10 millió Fa civil szervezet, valamint a Beeco ökoapplikáció fejlesztőinek együttműködésében valósul meg.

A program intézkedései, vállalásai:

A klímaváltozás egyre nagyobb kihívás elé állítja városainkat: az újonnan ültetett fák számára az első 3–5 év kritikus időszak: ebben az időben még nem tudnak önállóan elegendő vizet felvenni a gyökereken keresztül, ezért különösen fontos számukra a rendszeres és bőséges öntözés – hetente legalább 50 liter vízzel.

A kampány célja, hogy a lakosságot is bevonja a fiatal fák öntözésébe. A 10 millió Fa civil szervezet vállalta a fák rendszeres locsolását egyrészt locsolóautókkal, másrészt a Beeco applikáción keresztül önkéntes vízadók hálózatát építi – legyenek azok kutyás sétáltatók, kismamák vagy elkötelezett zöld aktivisták. A térképes alkalmazás segítségével minden budapesti lakos egyszerűen megkeresheti a környezetében lévő „szomjas fákat” (sárgával vagy pirossal jelölve), majd az öntözést követően nyomon követheti a fa állapotát.

Az Önkéntes Vízadás programnak fontos eleme az edukáció, hogy megértsük azt, hogy a klímaváltozás hogyan alakítja át a zöldterületek szerepét és a városlakók felelősségét a gondozásukban. A váltakozó aszályos és özönvízszerű csapadékos időszakok már az elmúlt években is érintették Budapestet, miközben a Főváros vízháztartása jelentősen megváltozott a beépített területek növekedése miatt.

A csapadékvíz visszatartásában nagy szerephez jutnak a zöldfelületek is, ezért a Fővárosi Önkormányzat célja, hogy a közterek fásításával, árnyékolásával zöldebbé és élhetőbbé tegye a várost. A Budapesti Közművek FŐKERT Divíziója 2024-ben több mint 2100 fát ültetett el, 8000 erdészeti facsemete került a fővárosi erdőkbe, 7500 fa kapott ápolást és 12 500 évelőt ültettek el az évelőágyásokba. Fontos szemléletváltást jelent annak tudatosítása, hogy aszályos időszakban a városi növények is szomjaznak, és minden csepp vízért hálásak.

A program hatása és eredménye:

A kampány 2025. júniusi indulása óta 17.000 ezer felhasználó töltötte le az applikációt, ebből 1500 felhasználó aktív, vagyis rögzíti rendszeresen a locsolásokat. A három hónapos időszak során az applikációban elérhető 9.300 fából 7.000-et legalább egyszer meglocsoltak, a felhasználók bejegyzése szerint összesen 400.000 liter vizet kaptak a fák összesen.

A rendszeresen szervezett „Locsolakomák” a közösségépítést és az edukációt szolgálták, amelynek keretében a résztvevők együtt öntözték a fákat, tapasztalatot cseréltek és minőségi időt töltöttek a természeti környezetben.

Kapcsolódó linkek:

További információk a kezdeményezésről

Kapcsolódó kulcsszavak:

klímaadaptáció, vízhiány, öntözés, biodiverzitás, ökoszisztéma, közösségépítés

 

„A klímaváltozás vízgazdálkodási kihívásaira és az alkalmazkodásra a vállalatoknak is fel kell készülniük, sőt, aktív szerepet kell vállalniuk. Ez nemcsak felelősség, hanem hosszú távú üzleti érdek is. A fenntartható vízhasználat és a vizek védelme nemcsak környezeti, hanem gazdasági kérdés is: a működés biztonsága, a versenyképesség és a jövőállóság múlik rajta.”

Dr. Kovács Károly, ügyvezető igazgató, Pureco Kft.; elnök, MaSzeSZ

 

Cég neve:

Pureco Kft.

Megvalósítás éve:

Folyamatos

Célterületek:

Klímavédelem, klímaadaptáció, Vízhasználat, Biodiverzitás, Érintett felek, helyi közösségek

A program célja:

A Pureco Kft. 100%-ban magyar tulajdonú nemzetközi vállalat több, mint 10 leányvállalatával fejleszti, gyártja és értékesíti a fenntartható és megfizethető vízgazdálkodási megoldásait, termékeit és technológiáit több, mint 20 országban és 4 kontinensen. Emellett több teljeskörű víz és környezetgazdálkodási projektet irányítunk a tervezési szakasztól a megvalósításig. Főként saját fejlesztésű, részben szabadalmaztatott termékekkel és szolgáltatásokkal gondoskodunk a környezet védelméről.
Megoldásaink az esővízgyűjtés, kezelés, tárolás és visszaforgatás valamint ivóvíz és szennyvíztisztítási rendszerek létrehozására is kiterjednek.

A program intézkedései, vállalásai:

Az éghajlatváltozás jelentős mértékben érinti a vízgazdálkodást Magyarországon. A csapadék mennyiségének és eloszlásának változása, valamint a hőmérséklet emelkedése számos kihívást teremt a vízkészletek megőrzése és fenntartható használata terén. Az infrastruktúra sincs felkészülve az ilyen mértékű, hirtelen lezúduló csapadékra.  Heves csapadékesemények során a rendszerek könnyen túlterhelődnek, záporidei túlfolyásokat, városi villámárvizeket és szennyvíztelepi túlterhelést okozva.

Az elmúlt években a Magyarországot érintő árvizek is komoly kihívásokat hoztak magukkal, melyek részben az éghajlatváltozás következtében gyakoribbak és intenzívebbek lettek, sőt, hosszú távon ez a tendencia még fokozódhat is.

Az árvíz mellett a belvíz is jelentős problémát okoz hazánkban. A csapadékvíz azonban fontos erőforrást jelent a mezőgazdaságban az éghajlatváltozás hatásainak enyhítéséhez. Nem problémaként, hanem hasznosítható vízkészletként kellene rá tekinteni. A klímaadaptáció egyik nagyon fontos eleme a vízvisszatartás, amelyben nagy szerep jut a természetalapú és ipari megoldásoknak is.

Esővízgyűjtés

Az esővíz az egyik legfontosabb természeti kincsünk, a lehullott csapadékvíz gyűjtése, tisztítása, tárolása, felhasználása hozzájárul legfontosabb célkitűzésünkhöz: a vizek mennyiségi és minőségi védelméhez. Alapvető feladatunk ezért,a csapadékvíz összegyűjtése és tisztítása,újrafelhasználása és a természetes környezet állapotának megőrzése, mely csak komplex megoldásokkal valósulhat meg.

Ivóvíztisztítás

A meglévő vízkészletek védelmére és megőrzésére, valamint az ivóvíz biztosítására többféle módszer létezik. Mérnöki szempontból ez a feladat elsősorban a fenntartható, hatékony és környezetbarát vízgazdálkodási tervek, technológiák és megoldások kidolgozásáról szól.

Szennyvíztisztítás

Az elavult szennyvíztisztító telepek rekonstrukciója vagy új rendszerek kiépítése is nagyban hozzájárul a vízkészletek fenntarthatóságához, legyen szó a csatornahálózaton keresztül érkező vagy a szippantottszennyvíz megtisztítását végző rendszerekről. A települési szennyvíztisztítási technológiák körében mechanikus tisztítást, biológiai tisztítást (aktív iszap technológia, SBR, rögzített fólia rendszerek, membrán bioreaktorok), harmadlagos tisztítást, a felesleges mennyiségű aerob iszap kezelését is el tudjuk végezni.

A program hatása és eredménye:

A vízkészletek megóvására irányuló erőfeszítéseknek és együttműködéseknek számtalan hazai példája van települési, térségi és vállalati szinten is, pl:

  • csapadékvíz-szikkasztási rendszerek
  • csapadékvíz-tározási projektek
  • csapadékvíz-elvezetési megoldások
  • csapadékvíz-tisztítást végző berendezések
  • szennyvíztisztítási fejlesztések

Eredmények, amire büszkék vagyunk:

  • több százezer köbméter csapadékvíz-tározó és esővíz-szikkasztó rendszer,
  • több száz kilométer csapadékvíz-elvezető egység,
  • naponta több mint 40 ezer köbméter tisztított szennyvíz.

A konkrét hazai és nemzetközi megoldások a részletekkel és a kapcsolódó fotókkal itt érhetők el: https://purecoreferences.com/

Kapcsolódó linkek:

Tájékoztató filmek a víz kapcsán:

Kapcsolódó kulcsszavak:

klímaadaptáció, vízmegtartás, víztisztítás, esővíz, biodiverzitás, ökoszisztéma, szennyvíz

 

„A Nestlé 2025-re kulcsfontosságú nyersanyagai ötödét olyan területekről fogja beszerezni, amelyeket talajmegújító módszerekkel művelnek meg. A LENS program lényege, hogy a mára már világszinten elterjedt nagyüzemi mezőgazdasági termelés negatív hatásait kiküszöbölje, és az ennek kitett termőtalajt újra olyan állapotba hozza, amelynek révén a föld hosszútávon megőrizheti termőképességét.”

Noszek Péter, ügyvezető igazgató


Cég neve:

Nestlé Hungária Kft.

Megvalósítás éve:

2021-től

Célterületek:

Klímavédelem, klímaadaptáció, Vízhasználat, Biodiverzitás, Érintett felek, helyi közösségek, Fenntartható ellátási lánc

A program célja:

A Nestlé 2025-re kulcsfontosságú nyersanyagai ötödét olyan területekről fogja beszerezni, amelyeket talajmegújító módszerekkel művelnek meg. 2030-ra pedig 50%-át talajmegújító mezőgazdasági gyakorlatokat alkalmazó termelőktől vásárolják.

A Nestlé büki talajmegújító mezőgazdasági programjának lényege, hogy:

  • a mára már világszinten elterjedt nagyüzemi mezőgazdasági termelés negatív hatásait kiküszöbölje, és
  • az ennek kitett termőtalajt újra olyan állapotba hozza, amelynek révén a föld hosszú távon megőrizheti termőképességét.

A program keretében a Nestlé Purina a talajmegújító mezőgazdasági gyakorlatokra történő átállást igyekszik előmozdítani beszállítói körében, hogy:

  • javítsa ellátási láncának ellenálló-képességét, valamint
  • hozzájáruljon a vállalat nettó nulla kibocsátási céljához.

A program intézkedései, vállalásai:

A talajmegújító mezőgazdasági gyakorlatok szélesebb körben történő elterjesztése az ellátásbiztonság elősegítése mellett:

  • alkalmas nagymértékű szénmegkötésre és kibocsátáscsökkentésre is,
  • növeli a talaj vízmegtartó képességét, így javítva a vízkészletek minőségét,
  • növeli a biodiverzitást,
  • csökkentik a gazdaságok kitettségét,
  • alkalmas haszonállatok legeltetésének bevonására,
  • nem utolsósorban hosszú távú biztonságot jelent a gazdálkodók számára is.

A Landscape Enterprise Networks (LENs) a magánszektor ökoszisztéma-szolgáltatási piactereinek egy adott területen történő fejlesztésére szolgáló program. A 3Keel brit fenntarthatósági tanácsadó cég által kidolgozott program számos európai országban fut, és gondozását – a LENs alapelveivel és iránymutatásaival összhangban – a jobb földgazdálkodást és üzleti gyakorlatokat támogató Preferred by Nature nemzetközi nonprofit szervezet végzi.

A LENs program kezdeményezője Magyarországon 2021-ben a Nestlé Hungária Purina állateledel-üzletága volt a nyugat-dunántúli régióban. A Nestlé Purina büki állateledelgyárába évente beszállított alapanyag jelentős részét magyar gazdáktól vásárolt gabona teszi ki.

A LENs módszertan egy olyan független, ökológiai szolgáltatásokon alapuló mechanizmus, melynek keretében azok a vállalkozások, melyeknek közös érdeke egy adott régióban a természeti értékek és funkciók védelme és javítása, a kitűzött célok érdekében együttműködve közösen finanszírozzák a meghatározott gyakorlatokat és intézkedéseket.

A Bükön 2021 nyarán megkezdődött program a Nestlé Purina Petcare finanszírozásában valósul meg, a Preferred by Nature szakmai támogatásával. A jövőben a LENs Magyarországarra törekszik, hogy további társfinanszírozókat, magán- vagy állami szerveket, civileket vonjon be a programba. Ezek a partnerségek lehetővé tehetik, hogy a LENs Magyarország hálózata minél nagyobb területen biztosítsa a természetes erőforrásokra, az ökoszisztéma-szolgáltatásokra és az ellátásilánc-biztonságra gyakorolt jótékony hatását.

A program hatása és eredménye:

2025-ben több mint 13 000 hektáron folyik talajmegújító mezőgazdálkodás Magyarországon 25 gazda részvételével a LENs program keretében, a Nestlé Purina finanszírozásában.

Kapcsolódó linkek:

Talajmegújító mezőgazdaság a Nestlénél 

Talajmegújító mezőgazdaság – tájékoztató füzet

YouTube video: Regenerative agriculture and landscape resilience in Hungary

About LENs Hungary

Kapcsolódó kulcsszavak:

regeneratív mezőgazdaság, talajmegújító mezőgazdaság, biodiverzitás helyreállítás, klímavédelem, élelmiszerbiztonság, ellátási lánc

2008-as alapításunkkor egyértelműen kifejeztünk elkötelezettségünket, amely azóta sem változott: tisztában vagyunk vele, hogy a ma döntései kihatnak a távolabbi utódaink jövőjére is minden körülmények között szem előtt tartjuk, hogy a Föld az utánunk következő generációk számára élhető és szerethető hely legyen. Ennek egyik kiemelt területe természeti sokszínűség megóvása és helyreállítása, amely a stratégiánkba is hangsúlyosan bekerült, kellő figyelmet és erőforrást szánva rá, mert csak így lehet érdemi hatást és rendszerszintű változást elérni.”

Ifj. Chikán Attila, elnök-vezérigazgató

 

Cég neve:

ALTEO Group

Megvalósítás éve:

2022-től

Célterületek:

Klímavédelem, klímaadaptáció, Vízhasználat, Biodiverzitás, Vállalati stratégia

A program célja:

A természeti sokféleség védelme vállalatunk számára is egy egyre nagyobb jelentőségű feladat. Bár tevékenységünket nem a nagymértékű, közvetlen negatív biodiverzitás hatás jellemzi, fontosnak tartjuk közvetlen hatásunkat, hiszen létesítményeink befolyásolják a természetes előhelyeket, tevékenységünkhöz kapcsolódó kibocsátásunk pedig általánosan hatással van az élő környezetre.

Annak érdekében, hogy tevékenységünk és szolgáltatásaink jelentős hatását felmérjük a biológiai sokféleség tekintetében és a biodiverzitás felügyeletét és célkitűzéseit beépítsük stratégiánkba, az alábbi célokat és vállalásokat tűztük ki:

  • Vízszempontú kockázatelemzés és biodiverzitási felmérés elkészítése telephelyeinkre 2023-ban
  • Biodiverzitási cselekvési terv kidolgozása 2025-ig
  • 100 millió forint értékű befektetés a biodiverzitás megőrzését támogató kísérleti projektekbe 2030-ig
  • Biodiverzitás mint faktor integrálása a vállalati rendszerbe és a folyamatokba

A Társaság fenntarthatósági stratégiájának és fenntarthatósági törekvéseinek előkészítéséért, illetőleg vállalati implementálásáért a Zöld Bizottság felel. A felsővezetőkből és szakértőkből álló testület ellenőrzi és hagyja jóvá a fenntartható fejlődéssel kapcsolatos vállalati politikákat és hosszú távú célkitűzéseket, továbbá gondoskodik az ESG szemlélet, a klímakockázatok napirenden tartásáról. Szintén a Zöld Bizottság biztosítja a fenntarthatósági szempontok következetes képviseletét az ALTEO csoport külső kapcsolataiban.

A program intézkedései, vállalásai:

Infrastrukturális projektjeink, mint például az erőművek, nagy földterületeket és fontos vízfelületeket érintenek. Kiemelt figyelmet fordítunk környezetünk tisztán tartására, az elővigyázatosság, a felelősségteljes gondoskodás és a megelőzés elveinek betartására.

Az Integrált Irányítási Politikánk lehetővé teszi ezen faktorok figyelembevételét, hiszen kimondja, hogy a fenntartható fejlődés és a társadalmi felelősségvállalás iránti elkötelezettségünk jegyében kiemelt figyelmet fordítunk:

  • a biodiverzitásra és a földhasználatra,
  • a természeti értékek megóvására,
  • környezetünk védelmére, valamint
  • környezeti teljesítményünk következetes és szisztematikus javítására.

Azonban ez az elköteleződés csak az első lépés a biodiverzitáshoz kapcsolódó hatásaink és az esetleges kockázatok kezelése és csökkentése irányába. A téma fontossága nem is kérdés, azonban a megfelelő következő lépésekhez, a konkrét, szakirányú cél- és monitoringrendszer hatékony meghatározásához további információra van szükségünk. Ezért is fenntarthatósági stratégiai célunk a biodiverzitás és víz szempontú kockázatelemzés elkészítése.

A lényeges témák meghatározásakor a listához a biodiverzitás védelme addicionálisan került hozzáadásra, ezzel is jelezve, hogy ez egy olyan téma, amelynek stratégiai figyelmet és szerepet szánunk a jövőben.

A tulajdonolt vagy üzemeltetett erőművek közül egyedül a Gibárti Vízerőmű része a Natura 2000-es területek vonatkozásában kiemelt jelentőségő természetmegőrzési, valamint különleges madárvédelmi területnek mint ökológiai folyosó. A többi telephelyünk egyike sem helyezkedik el védett területen vagy védett területeken kívül eső, magas biodiverzitással bíró területen vagy annak közvetlen szomszédságában.

A vállalati kockázatértékelés során külön készült vízközpontú, biodiverzitás központú és éghajlatváltozásra fókuszáló kockázatelemzés egyaránt.

A program hatása és eredménye:

A 2022-es Integrált Jelentésünkben közöltünk először adatot a Biodiverzitás védelméről mint azonosított lényeges téma, amellyel kapcsolatban további felméréseket és célkitűzéseket tervezünk megvalósítani a következő években rövid (2024-2025), közép (2026-2030) és hosszú távon (2030-2040) egyaránt. A biodiverzitás témájának felmérése egy külső szakértő bevonásával megvalósult. Az egyik kiemelt elem, hogy dedikált költségvetést különítettünk el erre a célra, ezzel is biztosítva a projektek érdemi megvalósítását.

Az azonosított biodiverzitás intézkedéscsomagok az alábbi 4 fő területre fókuszálnak:

  1. Telephelyek ökológiai fenntartása
  2. Hatásterületen kívüli természeti erőforrások, élőhelyek és tájak biológiai sokféleségének védelme
  3. Hatásterületek és erőművek működése kapcsán lényeges területek biológiai sokféleségének javítása
  4. Közhasznúság erősítése a biológiai sokféleség védelmében

Kapcsolódó linkek:

ALTEO Fenntarthatósági területek bemutatása

ALTEO Zöld Bizottság bemutatása

ALTEO Fenntarthatósági és integrált jelentések

Kapcsolódó kulcsszavak:

biodiverzitás, vízvédelem, klímavédelem, természeti sokszínűség, Zöld Bizottság

 

Egy felelős vállalat részéről a fenntarthatóság nem csupán erkölcsi, hanem üzleti szempontból is nélkülözhetetlen. Az ESG szempontjainak stratégiai üzleti tevékenységünkbe való integrálásával igyekszünk a mindennapi tevékenységünket környezetünk hasznára fordítani. Fontosnak tartjuk, hogy a hazai vállalatok és a lakosság egyik legnagyobb finanszírozójaként hozzájáruljunk ügyfeleink saját fenntarthatósággal kapcsolatos céljaik eléréséhez. Hiszünk abban, hogy a vállalatoknak nemcsak nyereséget kell termelniük, hanem felelősséget is kell vállalniuk a fenntartható környezet és társadalom iránt.

dr. Barna Zsolt, elnök-vezérigazgató

 

Cég neve:

MBH Bank Nyrt.

Megvalósítás éve:

2023-

Célterületek:

Klímavédelem, klímaadaptáció, Vízhasználat, Biodiverzitás

A program célja:

Az MBH Bank azonosítva korunk legfőbb kihívását, a környezeti és működési fenntarthatóságot, elkötelezett abban, hogy a hazai pénzügyi piacokon a fenntartható gazdasági működés megteremtésének kulcsfontosságú szereplője legyen. Ennek érdekében 2023 decemberében megalkotta az éveken átívelő Fenntartható Jövő Bankja elnevezésű, komplex ESG programot.

Az MBH Bank a program keretén belül három meghatározó vállalást tett:

  • a biodiverzitás megőrzését,
  • a dekarbonizáció elérését, és
  • a zöld hitelezési célok megvalósítását tűzték ki célul.

A dekarbonizációs törekvések elérése érdekében a Bank olyan nemzetközi szervezetekhez csatlakozik, mint a Net Zero Banking Alliance, és vállalást tett, hogy első magyar tulajdonú bankként már 2024-ben csatlakozzon a Science Based Targets Initiative (SBTi) kezdeményezéshez, amellyel a károsanyag kibocsátásuk csökkentését nemzetközi, tudományos alapon validáltatják.

A program intézkedései, vállalásai:

2023. december 4-én a Climate Summit eseményen a Bank bejelentette a „Fenntartható Jövő Bankja” éveken átívelő, átfogó fenntarthatósági- és környezetvédelmi keretprogramot, amely keretében három meghatározó vállalást tettek:

  1. célul tűzték ki a biodiverzitás megőrzését,
  2. zöld pénzügyi megoldásokkal és programokkal természeti élőhelyeink és állatfajaink védelmét, valamint
  3. Magyarország klímacéljainak támogatását és dekarbonizációs törekvéseket.

Első vállalásuk megvalósítása érdekében az Agrárminisztériummal dolgoznak közösen 10 hazai nemzeti park biodiverzitást támogató programjainak megvalósításán. Az együttműködési megállapodás kifejezett célja, hogy hazai szervezetekkel, nemzeti projekteket támogassanak.

  • A Kárpát-medence kipusztulással egyik potenciálisan fenyegetett partimadár-madárfaja, a székicsérhez kapcsolódó fajvédelmi törekvéseket jeladózással történő kutatás megvalósításán keresztül bővítik a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság Természetvédelmi Őrszolgálatának bevonásával.
  • A nemzeti parkokkal közös együttműködés keretében másik kezdeményezésként, megújuló energiára támaszkodó, napelemes szivattyús vízpótlást valósítanak meg a Duna-Tisza közében a klímaváltozás és süllyedő talajvízszint miatt kiszáradó, eltűnő vizes élőhelyek helyreállítása érdekében.
  • További természetvédelmi célkitűzés a szikes pusztában időszakos vízborítású pannon szikes vizes élőhelyek rekonstrukciója, és a hozzájuk kötődő védett fajok állománya, többek között a vöröshasú unka és számos partimadár-faj fenntartása.
  • Mindezek mellett szintén fontosak a vadmacska védelmi projektek. A tervezett vizsgálatok, illetve a várható eredmények megalapozhatják és segíthetik a faj gyakorlati védelmi stratégiáinak átfogó, nagyobb térléptékű és egyben helyi szintű kidolgozását és megvalósítását.

Passzív termékeik mentén segítik azokat a piaci szereplőket, akik sokat tesznek a biodiverzitás megőrzéséért, aktív termékekkel, hitelberuházásokkal az energiahatékonyságot növelő beruházások által. Cél 2024-ben a zöldhitel állomány 4 százalékpontos növelése.

A program hatása és eredménye:

  • A 2023-ban indított MBH Erdő projekt keretében már közel 30.000 fát ültettek el, és ez a szám 2024-ben tovább növekszik az Ipoly Erdő térségeiben a károsodott erdők helyreállítása érdekében.
  • A fenntartható kártyás költések után havonta közel egymillió forinttal támogatja a Bank a magyar méhészeket.
  • A zöld általánydíjas szolgáltatás kapcsán 2023-ban 200 vércseodú telepítését támogatta, melyből 128 kisvércse repült ki, az odúk telepítése idén is folytatódott.

A Bank 34 millió forinttal támogatta a nemzeti parkokat, és hozzájárult az Ipoly Erdő Zrt. és a Pilisi Parkerdő beruházásaihoz is.

Kapcsolódó linkek:

Az MBH Bank meghirdette a „Fenntartható Jövő Bankja” programot

Tovább gyarapodik az MBH Erdő
Összefog az MBH Bank és az Ipoly Erdő Zrt. az erdőállományok rehabilitációjáért
MBH Bank 2023-as Fenntarthatósági Jelentés

Kapcsolódó kulcsszavak:

biodiverzitás, erdősítés, dekarbonizáció, nemzeti park, megújuló energia, zöld pénzügyi megoldások