„Az árnyékoló telepítésének fő eredménye, hogy a munkakörnyezet biztonságosabb, egészségesebb és komfortosabb lesz, ami közvetlenül javítja a dolgozók teljesítményét, csökkenti a kieséseket, mérsékli a fluktuációt, és stabilabb, hatékonyabb működést eredményez a vállalat számára. Bízunk benne, hogy ez a megoldás példát adhat más üzleti szereplőknek is a klímaadaptáció terén, különös tekintettel a munkavállalók egészségére.”

Dévényi János, ügyvezető igazgató

 

Cég neve:

Loacker Hulladékhasznosító Kft.

Megvalósítás éve:

2024

Célterületek:

Klímavédelem, klímaadaptáció, Hulladékgazdálkodás, Foglalkoztatás, Munkavállalók jólléte, Munkaegészség és -biztonság (Health and Safety, Felelős vállalatirányítás

A program célja:

A klímaváltozás egészségügyi hatásai világszerte minden ágazat vállalatait érintik. Például a környezetszennyezés és a klímaváltozás következményei negatív hatást gyakorolnak a munkavállalók egészségére, amely a termelékenységet is ronthatja.

A Loacker megoldása a munkavállalók fizikai védelmét biztosítja a kinti munkavégzéshez, leginkább a hőség elleni küzdelemben, a következő céllal:

  • A kültéri kézi válogatást végző munkatársak hőterhelésének csökkentése.
  • A munkabiztonság növelése az UV-sugárzás és hőkimerülés kockázatának mérséklésével.
  • A termelékenység stabilizálása nyári hónapokban.
  • Mobil, gyorsan áthelyezhető, biztonságos és tartós árnyékoló rendszer kialakítása.

Az árnyékolási megoldás számos módon segíti a cég működését és a kapcsolódó célokat az említett területeken a munkavédelemtől a jogszabályi megfelelésen át a fenntarthatósági és környezetvédelmi célokig.

A program intézkedései, vállalásai:

Célok, várt eredmények, kezdeményezések 

 

CélterületRészletek
Munkavédelmi és egészségvédelmi célok
  • A hőterhelés csökkentése a dolgozók számára, különösen nyári időszakban.
  • A napszúrás, hőkimerülés, UV-sugárzás miatti megbetegedések kockázatának minimalizálása.
  • Ergonómiai és biztonsági feltételek javítása a hosszabb műszakok alatt.
Termelékenységi célok
  • A munkavégzési komfort növelése, amellyel csökken a fáradtság, kevesebb pihenőidő szükséges extrém hőség miatt.
  • A teljesítmény stabilizálása a nyári hónapokban (kevesebb élettani terhelés → kisebb teljesítmény-ingadozás).
  • A munkaszünetek és kiesések mérséklése hőriasztások vagy rossz időjárás esetén.
Munkáltatói felelősségvállalás és employer branding célok
  • A munkakörnyezet folyamatos fejlesztése mint elköteleződés a dolgozók jólléte iránt.
  • A fluktuáció csökkentése azzal, hogy a vállalat láthatóan tesz a fizikai dolgozókért.
  • A vállalati hírnév erősítése: biztonságos és dolgozó-központú munkahely.
Jogszabályi megfelelési célok
  • A munkavédelmi előírásoknak való magasabb szintű megfelelés (hőterhelés, napsugárzás elleni védelem).
  • Kockázatértékelés eredményeinek javítása az árnyékolási megoldás bevezetésével.
Fenntarthatósági és környezetvédelmi célok

 

  • Energiahatékony, passzív hűtési megoldás kialakítása, amely csökkenti a klímaberendezések használatának igényét.
  • A dolgozók környezeti komfortjának természetes úton történő javítása.

Mozgatható árnyékoló tető kialakításának főbb lépései és műszaki igénye:  

Munkaterület felmérése

  • A munkavégzés helyének pontos meghatározása, méretek felvétele.
  • Az útvonalak, gépek, konténerek, tűzrakási és gépmozgási zónák figyelembevétele.
  • A várható dolgozói létszám és munkaterület-kiterjedés mérése.

Műszaki igények meghatározása

  • Mozgathatóság követelménye (kerekes szerkezet, sínezett megoldás, emelhető keret stb.).
  • Minimális belmagasság és szabad mozgási magasság: legalább 3–4 méter.
  • Időjárási viszonyoknak ellenálló anyagok (UV álló ponyva, fém váz).
  • Szélterhelési követelmények (pl. 50–70 km/h biztonságos ellenállás).
  • Tűzvédelmi besorolás (B-s2,d0 min. ponyva).

Munkavédelmi és kockázatértékelési szempontok

  • Balesetvédelmi kockázatok: dőlés, borulás, éles szélek, magasság miatti veszélyek.
  • Tűzvédelmi felmérés.
  • Megfelelés a helyi előírásoknak és Mvt. 54.§ hőterhelési előírásoknak.

A teljes folyamat leírásáért és a további részletekért kattintson IDE.

A program hatása és eredménye:

  1. Egészségügyi és munkavédelmi hatások

 – Csökken a dolgozók hőterhelése
A tető alatt 6–12 °C-kal alacsonyabb lehet a hőérzet nyári napokon → Kevesebb kimerülés, rosszullét.
 – Mérséklődnek az UV-terhelés kockázatai
Kevesebb leégés, UV okozta szem- és bőrterhelés.
 – Csökken a balesetveszély
A fáradtság és túlmelegedés csökkenése miatt kevesebb hibázás, figyelmetlenség.

  1. Termelékenységi hatások

 – Stabilabb munkatempó a nap legmelegebb óráiban
Nem kell leállni vagy lelassítani a munkát extrém hőség miatt.
 – Vészleállások és hőriasztás miatti kiesések csökkennek
Hőhullámok idején ez akár több órát is jelenthet naponta.
 – Jobb munkakomfort → kevesebb mikroszünet, kisebb fáradtság
A munkavállalók teljesítménye egyenletesebbé válik.

  1. Költség- és üzleti eredmények

– Csökken a hőség okozta betegszabadságok száma
A hőséggel összefüggő hiányzások akár 20–40%-kal is mérséklődhetnek.
– Munkaóra-kiesés csökken
Hőségben gyakori a „le kell állni 1–2 órára” probléma – ez jelentősen csökken.
– Kisebb kockázat: bírságok és munkavédelmi problémák esélye csökken
A tető megfeleléshez, auditokhoz is előnyt ad.

Kapcsolódó linkek:

Loacker honlap 

Kapcsolódó kulcsszavak:

munkavédelem, hőterhelés csökkentés, UV-védelem, dolgozói komfort, árnyékoló rendszer, mobil tetőszerkezet, kültéri munkavégzés, munkahelyi biztonság, egészségmegőrzés, termelékenység növelése, kiesések csökkentése, hőség elleni védelem, munkakörülmények javítása, munkavállalói jólét, ipari árnyékolás, fenntartható kivitelezés, munkaterület fejlesztés, dolgozói elégedettség

 

„Hiszem, hogy a fenntartható mobilitás a megosztáson, innováción és a szemléletformáláson alapul. Elkötelezettek vagyunk az edukáció és közösségi bevonás mellett, hogy tudatos közlekedési kultúrát építsünk. A wigo carsharing nemcsak portfóliónkat bővíti, de csökkenti a városi karbonlábnyomot, erősíti ESG-értékeinket, egyben digitalizált élményt kínál. Ha Párizs, Helsinki és Vancouver bizonyítani tudta a carsharing fokozott hatását a szemléletváltásra, Budapest és a wigo is sikeres lehet a hosszú távú, körforgásos mobilitás építésében.”

Ormosy Gábor, CEO

Cég neve:

AutoWallis Nyrt.

Megvalósítás éve:

2023

Célterületek:

Klímavédelem, klímaadaptáció, Légszennyezés csökkentése, Körforgásos gazdaság, Esélyegyenlőség, Fogyasztói szemléletformálás

A program célja:

A wigo autómegosztó szolgáltatás célja, hogy adatvezérelt, rugalmas és fenntartható mobilitási alternatívát kínáljon a nagyvárosi közlekedésben.

A program a magántulajdonú autózás csökkentésével:

  • mérsékli a zsúfoltságot és a légszennyezést,
  • hozzájárulva a karbonkibocsátás visszaszorításához és
  • a városi élettér minőségének javításához.

A fiatalabb generációk igényeihez igazodva csökkenti az autóhasználat anyagi belépési küszöbét, és elősegíti a szolgáltatásalapú, körforgásos mobilitás térnyerését. A program összhangban van az SDG 11, 12 és 13 célkitűzéseivel, valamint az AutoWallis hosszú távú ESG-vállalásaival.

  

A program intézkedései, vállalásai:

A wigo egy digitális, platformalapú mobilitási szolgáltatás, amely valós idejű járműeléréssel biztosít könnyen hozzáférhető, rugalmas közlekedési megoldást. A felhasználók az applikációban azonnal láthatják a rendelkezésre álló autókat, előre kalkulálhatják a költségeket, míg a háttérrendszer adatvezérelt optimalizációval igazodik a keresleti csúcsokhoz – például ingázási időszakokhoz, eseményekhez vagy fesztiválokhoz. A konstrukciók idő- és kilométeralapú díjszabást egyaránt kínálnak, így a szolgáltatás valóban a használatra épül, növelve a hatékonyságot és a profitabilitást.

A vállalat a felhasználói visszajelzésekre reagálva folyamatos fejlesztéseket vezet be, ilyen volt a km-alapú elszámolás bevezetése is. A flottában közel 500 jármű érhető el, amelyek átlagéletkora 1,1 év, ezzel lényegesen alacsonyabb emissziót biztosítanak a hazai átlagéletkorú gépjárműállományhoz képest. A szolgáltatás része a wigo max is, amely kisáruszállítókat tesz elérhetővé költözéshez vagy nagyobb tárgyak szállításához, tovább bővítve a fenntartható mobilitási opciók körét.

A program szemléletformáló edukációs kampányokat valósít meg a felelős és tudatos közlekedés népszerűsítésére. A wigo CO₂-kibocsátását a vállalat rendszeresen méri és az AutoWallis integrált jelentésében publikálja. Partnerségei – például a Jövő Mobilitása Szövetséggel – támogatják a szakmai együttműködést és a szélesebb társadalmi hatás elérését.

Az AutoWallis csoport vállalja, hogy 2031-ig 1000 tonna CO₂-megtakarítást ér el, 100 töltőpontot létesít és 250 elektromos járművet állít üzembe, amelyhez a wigo szolgáltatás kiemelten hozzájárul.

A program hatása és eredménye:

A közel 500 wigo jármű 6–12 magánautót vált ki, így 3–6 ezer autó forgalomból történő kivonását és akár 48 ezer m² városi terület felszabadítását eredményezi.

A fiatal flottakor jelentősen csökkenti az emissziót, miközben a carsharing évente átlagosan 0,3–0,8 tonna CO₂-megtakarítást biztosít járművenként. A szolgáltatás bevezetése óta 15%-os bevételnövekedést értek el a dinamikus és használatarányos tarifák révén. A felhasználói bázis 2023 és 2025 között 32%-kal bővült, jelezve a fenntartható mobilitási modell gyors társadalmi elfogadását és a tudatos közlekedési kultúra erősödését.

Kapcsolódó linkek:

AutoWallis Fenntarthatósági jelentés kivonata – 2024 

Kapcsolódó kulcsszavak:

carsharing, platform alapú mobilitási szolgáltatás, körforgásos mobilitás

 

Hiszem, hogy a pénz nem mindenható, a profit maximalizálását fel kell váltania a valódi társadalmi felelősségvállalás, amit azonban mérni is kell. Éppen ezért alkottuk meg saját 18. SDG célkitűzésünket, mely ilyen mérőszámokat vezet be vállalati működésünkbe.

Nelson Mandelát idézve: Mindaddig lehetetlennek tűnik, amíg meg nem csinálod!

Handó János, alapító tulajdonos

Cég neve:

Katica Tanya

Megvalósítás éve:

2008 óta

Célterületek:

Klímavédelem, klímaadaptáció, Hulladékgazdálkodás, Alternatív energiafelhasználás és energiahatékonyság, Légszennyezés csökkentése, Vízhasználat, Biodiverzitás, Körforgásos gazdaság, Foglalkoztatás, Esélyegyenlőség, Érintett felek, helyi közösségek, Fogyasztói szemléletformálás, Etikus működés, Átláthatóság, Felelős vállalatirányítás, Vállalati stratégia

A program célja:

A Katica Tanyát azért hoztuk létre, hogy Magyarország vezető, élményközpontú, a természetközeli és a hagyományos életmódot felelevenítő, az aktív pihenést elősegítő szolgáltatója legyen, amely csak olyan attrakciókat fejleszt, amelyek nem fogyasztanak energiát vagy ha igen akkor azt saját magunk állítjuk elő megújuló forrásból.

Az ENSZ 2015-ben kibocsátott fenntartható fejlődési céljait, valamint az ESG keretrendszer pontjait a saját működésünkben is alkalmazzuk. Sőt, egy 18. céllal ki is egészítettük, amely a pénzen kívüli alternatív mérőszámok megjelenésének fontosságát mutatja be.

Céljainkról és tevékenységeinkről Öko-tudat aloldalunkon nyilvánosan be is számolunk.

Három fejlesztési és működésialapelvet tartunk szem előtt:

  1. Csak olyan fejlesztést valósítunk meg, amely nem fogyaszt energiát, vagy ha használ, azt mi helyben, megújuló forrásból fedezzük.
  2. A (1) társadalmi értékesség és a (2) pénzügyi eredményesség egyenlő fontosságú mércék.
  3. Az élményt úgy maximalizáljuk, hogy a lehető legkevesebb fizikai / anyagi erőforrást használjuk. Nem ajánlunk hármat kettő áráért, amikor egy is elég!

A program intézkedései, vállalásai:

Működésünkben a fenntarthatóság és az ökológiai lábnyom csökkentése áll a fókuszban az utóbbi két évtizedben, ezért is csatlakoztunk az ENSZ nemzetközi fenntarthatósági irányelveihez, ami 17 célt fogalmazott meg az emberiség hosszútávú békében és jólétben fennmaradásához. Mi ezt kiegészítettük egy 18-dikkal, ami a pénz mindenhatóságát félretéve alternatív mércéket ajánl, amelyek a tevékenységünk környezeti hatásait hivatottak objektíven mérni.

Számunkra az üzleti tevékenységünk sikerének mérőszáma a „mosoly mennyisége”, azaz mennyi kellemes élményt tudtunk szerezni látogatóinknak, a pénzügyi eredményesség csak ezt követi.

Fontosnak tartjuk, hogy legyenek olyan mérőszámok, melyek az üzleti tevékenység környezeti hatásait mérik, így megalkottunk és folyamatosan mérünk ilyen adatokat, pl.:

  • felhasznált energia mennyisége típusonként látogatóra leosztva (energialábnyom),
  • felhasznált víz mennyisége típusonként látogatóra leosztva (vízlábnyom),
  • termelt szemét mennyisége látogatóra leosztva (szemétlábnyom).

2017-ben megalkottuk a Katica Tanya fenntarthatósági térképét is, amit azóta többször újraírtunk a környezettudatos megoldásaink folyamatos bevezetésével.

2025-ben megújítottuk Öko-tudat honlapoldalunkat, amely összefoglalja az elmúlt évtizedben a környezettudatos megoldásainkat a 17+1 SDG cél mentén.

Két módszert alkalmazunk arra, hogy folyamatosan fejlesszük a környezettudatos és fenntarthatósági megoldásainkat:

  1. az Ellátási Láncunk rendszeresen vizsgáljuk és megkérdőjelezzük a működési folyamatainkat, hogy a „a megszokás rút férgeitől” megszabadítsuk azokat, azaz a célunk, hogy folyamatosan megkérdőjelezzük azt, ahogy működünk, mert mindig van jobb, hatékonyabb és környezeti/társadalmi viszonylatokban előnyösebb megoldás.
  2. az Élettartam alapú költségszámítás elvét követve, egy beruházásnál nem csak az egyszeri bekerülési költséget nézzük (CAPEX) hanem a beruházási opciók üzemeltetési költségeit (OPEX) is figyelembe vesszük és ezen két szám alapján hozzuk meg a döntéseinket. A magasabb CAPEX alacsonyabb OPEX-et kell, hogy eredményezzen, ami alacsonyabb környezeti terhelést is jelent.

A program hatása és eredménye:

Büszkék vagyunk arra, hogy mind a 18 célkitűzéshez kapcsolódik konkrét megvalósított intézkedésünk, és arra is, hogy a folyamatos javulásra törekszünk.

  1. A szemét lábnyomunk: 37 kg/1000 látogató, azaz egy látogató 39 gramm újra nem hasznosítható szemetet hagy nálunk
  2. A vízlábnyomunk 3,5 m3/1000 látogató, azaz egy látogató 35 l vizet fogyaszt, ennek 10%-a esővíz
  3. A villamos energia lábnyomunk: 2573 kWh/1000 látogató, azaz egy látogatónk kiszolgálása 2,6 kWh áramot igényel (2025-ben 197 MWh áramot termeltünk és 180 MWh-t fogyasztottunk)

Kapcsolódó linkek:

Öko-Tudat

Hír

Linkedin

Kapcsolódó kulcsszavak:

SDG, fenntarthatósági célok

 

Magyarország egyik vezető élelmiszeripari vállalataként a Nestlé Hungária elkötelezett amellett, hogy – iparági és egészségügyi szervezetekkel összefogva – javítson a magyar lakosság helytelen táplálkozási és életmódbeli szokásain, kiemelt figyelmet szentelve a gyerekeknek.

Noszek Péter, ügyvezető igazgató

 

Cég neve:

Nestlé Hungária Kft.

Megvalósítás éve:

2021 óta

Célterületek:

Klímavédelem, klímaadaptáció, Hulladékgazdálkodás, Alternatív energiafelhasználás és energiahatékonyság, Légszennyezés csökkentése, Vízhasználat, Biodiverzitás, Körforgásos gazdaság, Oktatás és képzés, Érintett felek, helyi közösségek, Fogyasztói szemléletformálás, Felelős vállalatirányítás, Vállalati stratégia

A program célja:

A Nestlé elhivatottan dolgozik azon, hogy világszerte fenntartható, kiegyensúlyozott és megfizethető élelmiszereket biztosítson fogyasztói számára. Kiemelt figyelmet fordít az edukációra, a fenntartható mezőgazdasági gyakorlatokra, valamint a karbonlábnyom csökkentésére.

A Nestlé az Egészségesebb Gyerekekért és az Okos Doboz hiánypótló közös egészségnevelési kezdeményezése, az Etesd az Eszed program 2021 óta segíti a gyerekeket abban, hogy játékos, élményalapú tartalmakkal sajátíthassák el az egészséges és fenntartható életmód alapjait.

A program intézkedései, vállalásai:

A 2021-ben elindított, és azóta egyre bővülő Etesd az Eszed kezdeményezés az általános iskolás korú gyermekek helyes táplálkozási szokásokról, fenntartható életmódról és mozgásról való ismereteit kívánja bővíteni. Az oktatóprogram eredeti célja, hogy felhívja a gyerekek figyelmét a kiegyensúlyozott táplálkozás fontosságára.

A Nestlé Hungária az Okos Dobozzal összefogva valósítja meg a programot, akik 2011 óta foglalkoznak úttörő, digitális oktatásra épülő tartalmak fejlesztésével.

A programhoz vállalati és intézményi partnerek is csatlakozhatnak, 2024-ben például az Auchan Alapítvány és az ALTEO jóvoltából fenntarthatósági témakörökkel bővült a már meglévő táplálkozási tudáscsomag.

A programban egész évben elérhető online feladatok és animációk játékosan vezetik be a gyerekeket az egészséges és fenntartható életmód, valamint a tudatos táplálkozás világába az Okos Doboz felületén. Ezekre a tartalmakra építve indulnak ősszel és tavasszal a Kihívások, azok a tematikus online versenyek, amelyekben a gyerekek értékes nyereményekért vetélkedve mérik össze és mélyítik el tudásukat. Kiemelt szerepet kapnak a program megvalósításában a Bázis Iskolák, vagyis azok az intézmények, ahová személyes, interaktív egészségnapokkal látogatunk el, a közösségi élmény növelése mellett erősítve ezzel a gyerekek és tanáraik bevonódását. Az online tanulás, a szezonális kihívások és a személyes iskolai látogatások együttesen erősítik egymást és hatékony tudásátadást tesznek lehetővé, mely hozzájárul a gyermekek táplálkozással kapcsolatos ismereteinek fejlődéséhez.

A program hatása és eredménye:

2021 és 2025 között több mint 25 ezer tanuló vett részt a jelenleg 75db egyedi, 2-3 perc hosszúságú animációra és 311 digitális feladatra épülő programban. Az elért gyerekek számánál azonban még fontosabb, hogy az évek során a program elvégzett bemeneti és kimeneti tudásszintfelmérők eredményei alapján elmondhatjuk, hogy a résztvevő diákok tudásszintje átlagosan 10%-al emelkedett.

Kapcsolódó linkek:

Etesd az Eszed

2025-ös beszámoló

https://youtu.be/W3oTC2AI0oI

Kapcsolódó kulcsszavak:

egészséges életmód, szemléletformálás, gyerekedukáció, kiegyensúlyozott táplálkozás, fenntartható életmód

 

„A klímaadaptáció nemcsak technológiai, hanem tudásbeli kihívás is. Minél több érintett érti meg a változások hatásait és a lehetséges megoldásokat, annál gyorsabban tudunk alkalmazkodni. Az oktatásba fektetett energia a jövő biztonságát és fenntarthatóságát alapozza meg. Ezért indítottunk a WWF-fel szakmai együttműködésében egy hiánypótló klímaadaptációs képzést a cégek munkavállalói számára.”

Hodik Tibor, ügyvezető igazgató, Progressive Reklámügynökség

 

Cég neve:

Progressive BEX Kft (partnerek: WWF Magyarország, Universum 8 Zrt.)

Megvalósítás éve:

2025

Célterületek:

Klímavédelem, klímaadaptáció, Hulladékgazdálkodás, Alternatív energiafelhasználás és energiahatékonyság, Légszennyezés csökkentése, Vízhasználat, Biodiverzitás, Körforgásos gazdaság, Munkavállalók jólléte, Oktatás és képzés, Fogyasztói szemléletformálás

A program célja:

A Green Academy, egy élményalapú, interaktív edukációs program, amely a fenntarthatóságot a vállalati kultúra részévé teszi. A program célja, hogy a munkavállalók számára kézzelfoghatóvá és személyesen is relevánssá tegye a felelős működés elveit. Könnyen integrálható meglévő vállalati fenntarthatósági programokba vagy belső kommunikációs kampányokba, ugyanakkor önállóan is alkalmazható.

A program hatására:

  • nő a dolgozók környezeti tudatossága és elköteleződése,
  • miközben gyakorlati, a mindennapokban is alkalmazható tudást kapnak.

A vállalat számára lehetőséget teremt arra, hogy saját fenntarthatósági tevékenységét érthetően és hitelesen mutassa be, így erősítve munkavállalói elköteleződését, a munkáltatói márkáját és ESG-kommunikációját.

A program intézkedései, vállalásai:

„Green Academy – A legcoolabb vállalati fenntarthatósági e-learning program”

A Green Academy egy interaktív, szórakoztató és gyakorlatorientált e-learning program, amely a fenntarthatósági tudatosság fejlesztését célozza meg a munkavállalók körében.

A tartalom szakmai hitelességét a WWF szakértői garantálják, míg a tananyag közérthetőségét és élményszerűségét olyan ismert házigazdák biztosítják, mint Nyúl Zsuzsa és McMenemy Márk.

Animációk, infografikák és magyarázó videók segítik a könnyű megértést a programban feldolgozott négy kulcsterületen:

  1. klímaváltozás,
  2. vízgazdálkodás,
  3. biodiverzitás és
  4. élelmiszertermelés

A hangvétel pozitív és inspiráló, a cél, hogy a résztvevők olyan gyakorlati tudást kapjanak, amit a saját életükben is alkalmazni tudnak.

A figyelem fenntartását és a tanulás élményét egy gamifikációs rendszer támogatja. Kvízek, feladatok és kihívások segítik az ismeretek elmélyítését, a résztvevők pontokat és jelvényeket gyűjthetnek, a kurzus végén pedig digitális oklevelet kapnak, amit akár meg is oszthatnak.

A heti modulokat hétköznapi kihívások kísérik, így a tanultak azonnal gyakorlatba ültethetők.
A program teljes mértékben önállóan lebonyolítható, 4 hetes időkeretben, az általunk biztosított kommunikációs toolkittel. Ugyanakkor könnyen integrálható meglévő fenntarthatósági vagy belső kommunikációs programokba is. A komplexitás és az erőforrásigény rugalmasan skálázható.

A megszerzett pontokat WWF-es vagy vállalati ajándékokra lehet beváltani, így az egyéni motivációt további ösztönzők erősítik. A program nemcsak egyéneket, hanem csapatokat és szervezeti egységeket is díjazhat, erősítve ezzel a közösségi élményt. Igény esetén szektorspecifikus modul is fejleszthető, ha a vállalat saját működése is szorosan kapcsolódik a fenntarthatósághoz.

A program hatása és eredménye:

Havi 2-3 projekt indítását tervezzük, melyekkel éves szinten 7-8000 munkavállalót érünk el. Az edukációs program a munkavállalókra mint egyénekre irányul, így ennyi bevont, a környezeti fenntarthatóság iránt elkötelezett családdal számolunk.

Kapcsolódó linkek:

https://www.mygreenacademy.hu/

Kapcsolódó kulcsszavak:

klímaadaptáció, biodiverzitás, ökoszisztéma, klímaváltozás, vízgazdálkodás, e-leaning, munkavállalói képzés

 

A Mielemed MPM Kft, NUXON krédója: „Járuljon hozzá aktívan és tudatosan az éghajlatvédelemhez és környezetünk megóvásához. Csökkentsük együtt élete, tevékenysége karbonlábnyomát, tisztítsuk meg együtt otthona, környezete, irodája, műhelye, telephelye levegőjét.”

Teljesen tudatosan választottuk a képviselt technológiákat, mert mindegyik jelentős mértékben támogatja a fenntarthatóságot és hozzásegíti partnereinket ahhoz, hogy egyrészt csökkentsék ökológiai lábnyomukat, másrészt egészségesebbé tegyék épített környezetüket. Mindezt ráadásul rövid- közép- és hosszútávú gazdasági előnyök mellett.

Huber Anikó, CEO, CFO

Cég neve:

Mielemed MPM Kft.

Megvalósítás éve:

2024

Célterületek:

Klímavédelem, klímaadaptáció, Hulladékgazdálkodás, Alternatív energiafelhasználás és energiahatékonyság, Légszennyezés csökkentése, Biodiverzitás, Munkavállalók jólléte, Munkaegészség és -biztonság (Health and Safety), Fenntartható ellátási lánc, Felelős vállalatirányítás, Vállalati stratégia

A program célja:

Cégünk megalapításakor célul tűztük ki, hogy saját működésünk és a forgalmazott termékek is kis ökológiai lábnyomot hagyjanak, sőt pozitív hatást fejtsenek ki.

Szemléletünk a vállalat fejlődése során fokozatosan a fenntarthatóság holisztikusabb fogalmi- és gyakorlati keretei közé kerül. Üzleti tevékenységünk során olyan technológiákat kívánunk forgalmazni, üzemeltetni, fejleszteni, amik segítségével partnereink számára elérhetővé válnak az alábbiak:
-tiszta levegő a beltérben, valamint az épület szennyezés-kibocsátásának csökkentése,
energiahatékonyság,
-hulladék-elkerülés, amit a hagyományos eldobható szűrők teljes kiváltásával érünk el,
-fentiek mérhetőek és auditálhatóak legyenek.
Irodaházak gépi szellőztető rendszerének, illetve konyhai elszívó gépeinek modernizálása során a fenti célkitűzések mellett a zöld épületminősítések WELL, LEED, BREEAM, DGNB, és az ESG területén jól tervezhető és mérhető eredmények érhetőek el, ezzel is elősegítve a fenntarthatósági törekvéseket.

A program intézkedései, vállalásai:

Az energiahatékonyságot és hulladék-elkerülést eredményező technológiáinkat az alábbi területeken vezettük be sikeresen a 2024-es év folyamán.

Budapesti irodaház, teljes légkezelés modernizálása
Összesen mintegy 15,5 ezer m2 irodaterület gépi szellőztetését ellátó gépészetet modernizáltunk elektrosztatikus szűrőkkel. A korábbi technológiával éves szinten mintegy 160 db eldobható szűrőt használt fel az üzemeltető, aminek a legyártása, a szállítása és az elkoszolódást követően a veszélyes hulladékként történő kezelése is nemcsak költségben, hanem ökológiai lábnyomával is jelentős terhet jelentett.

Budapesti irodaház, részleges felújítás, pilot projekt
Ügyfelünk több tízezer négyzetméter hasznos területű létesítményében pilot projektként valósítottuk meg egyik központi légkezelő gépük felszerelését elektrofilterekkel. A projekt önmagában is az üzemeltetési költségek és a hulladékképződés csökkenését vonja maga után, emellett a pilot projekt sikeres lezárultát követően a kedvező tapasztalatok alapján a technológia teljes épületre történő kiterjesztése kerül napirendre. A pilot sikerességét növelte, hogy ügyfelünk egyik munkavállalója külön jelezte, hogy a projekt megvalósulása óta pollen-allergiája jelentősen csillapodott. Ennek oka, hogy szűrőink a polleneket is szűrik és elpusztítják.

Budapesti irodaház, teljes légkezelés modernizálása
A projekt során 9500 m2 területű irodaház teljes légkezelésére valósítottunk meg retrofit projektet.
Itt a több, mint 20 éves légkezelő gép kitűnő példája a retrofit létjogosultságának, ugyanis maga a légkezelő gép a szerkezetében teljesen alkalmas a további üzemeltetésre, egyes elemeinek – esetünkben a szűrő – a felújítását követően. A telepítési helye nem alkalmas rá, hogy oda új gép kerüljön, mert egyrészt az újabb és nagyobb méretű gépek nem férnének el a gépházban, másrészt a gépházat olyan födémmel látták el, ami már nem teszi lehetővé új gép beemelését. Ez a művelet ráadásul toronydaru létesítését is megkövetelné.

Vidéki irodaház teljes felújítás
Ügyfelünk irodaházát nem nyitható ablakokkal építették, ezért a megfelelő minőségű beltéri levegő a gépi szellőztetés feladata. Az elektrosztatikus szűrők segítségével magasabb szűrési fokozatot értünk el, ezzel javítva a beltéri levegő minőségét.

Tervünk és szándékunk ezeket a projekteket további kereskedelmi ingatlanok, irodaházak körére kiterjeszteni Magyarországon és a környező európai országok területén egyaránt.

A program hatása és eredménye:

Partnereinknél jelentős gazdasági és fenntarthatóságot támogató eredményeket érünk el, és a létesítmény-üzemeltetők körében fokozatosan sikerül egy szemléletváltásra nyitottságot és hajlandóságot elindítani. Nagyon fontosnak tartjuk ezt, hiszen az építőipar és tágabb értelemben véve az épített környezet, illetve ezek használata és üzemeltetése jelentős terhet ró környezetünkre és társadalmunkra.

Szakmai előadásokat és szakmai műhelynapokat tartottunk és tartunk a jövőben, és ezeket elvisszük olyan hiteles szakmai közösségekbe, mint például a BCSDH, HuGBC, MÉGSZ, KLENEN, KÖVET. Egyetemekkel lépünk együttműködésre azért, hogy közös kutatási programokat fejlesszünk ki és bonyolítsunk le. A munkánk mérőszámait folyamatosan regisztráljuk, és rendszert dolgozunk ki ezek feldolgozására, értékelésére és felhasználására. Elősegítjük, hogy a projektek az eddiginél is nagyobb pontossággal legyenek tervezhetőek és mérhetőek, és jó példák publikálásával is inspirálni akarjuk az iparág szereplőt.

Kapcsolódó linkek:

Megoldásaink és néhány nemzetközi referenciánk

A beltéri levegőminőség kezelése

Energiamegtakarítás szemléltetése

Elektrosztatikus leválasztás ismertetése

Kapcsolódó kulcsszavak:

épületgépészet, légtechnika, szellőztetés, levegőszűrő, létesítmény-üzemeltetés, energiahatékonyság, levegőszennyezés, levegőtisztaság, légkomfort, ipar, üzem, termelés, kibocsátás, hulladékelkerülés, veszélyes hulladék, munkabiztonság, munkaegészségügy, dolgozói jóllét, irodaház, bevásárlóközpont, kórház, konyha, étterem, energiahatékonysági kötelezettség, EKR, WELL, LEED, BREEAM, DGNB, ESG, ESRS, CSRD, CSDDD, CS3D

 

„A Master Good cégcsoport üzleti filozófiája a környezettudatos fenntartható irányítás. Számunkra a fenntarthatóság a gazdálkodás jelenét és egyben jövőjét is jelenti. A fenntarthatóság iránti elkötelezettség egy olyan küldetés a számunkra, amelyben kötelességünknek érezzük, hogy a környezetvédelmi kihívások kezelésében is élen járjunk. Elkötelezettek vagyunk a környezeti felelősségvállalás területén, így hazánkban elsőként valósítottuk meg a teljes körforgásos gazdálkodást.”

Bárány László, ügyvezető igazgató

 

Cég neve:

Master Good Kft.

Megvalósítás éve:

folyamatos

Célterületek:

Klímavédelem, klímaadaptáció, Hulladékgazdálkodás, Körforgásos gazdaság

A program célja:

A Master Good Kft. egy olyan magyar élelmiszeripari cégcsoport, amelynek feladata, hogy az emberek számára kiváló minőségű élelmiszereket állítson elő. Mint a baromfiipar vezető szereplője, azt a célt tűztük ki magunk elé, hogy a legzöldebb baromfiipari vállalkozás legyünk Európában. A jövőbe mutató teljes körforgásos gazdaság modellt azért is hoztuk létre, hogy példát mutassunk, és felhívjuk a figyelmet arra, hogy a fenntarthatósági elkötelezettség mellett a környezetvédelmi kihívások kezelésére is oda kell figyelniük a gazdasági szereplőknek.

A program intézkedései, vállalásai:

Magyarországon elsőként valósítottuk meg a teljes körforgásos gazdálkodást. Az elmúlt években nagy hangsúlyt helyeztünk arra, hogy a zárt integráció egész területére vonatkozó működést környezetkímélő megoldásokkal fejlesszük. Olyan állattartó modellt hoztunk létre, mely a legkorszerűbb technológiával, többek között a természetes fényt biztosító ablakokkal és komputer vezérelt szellőztető berendezésekkel rendelkezik. Az irányítás, a gépesítés és a technológia alkalmazása csökkenti a környezeti hatásokat, azonban az elérhető maximális állatjólétet garantálva a leghatékonyabban biztosítja az állatnevelést. Az egész világon csak mi rendelkezünk olyan baromfiteleppel (Flagship farm Baktalórántháza), amely a McDonald’s Mintagazda minősítést megkapta. A modern innovatív megközelítés és a progresszív praktikus gazdálkodás helyezi ezt a telepet előtérbe. Az egészséges és fenntartható környezetért tett szakmai zöldmezős beruházási projektünk a Szervesanyag Kezelő Központunk üzembe helyezése, mely a jelenlegi legkorszerűbb műszaki és biotechnológiai géprendszerrel rendelkezik. A kutatásfejlesztési projekt során olyan környezetkímélő eljárást, illetve gépesítést alkalmazunk, amely ipari méretekben teszi lehetővé a mélyalmos baromfi istállótrágyák feldolgozását és sterilizációját, az így kapott fermentátumot (trágya pelletet) pedig szerves tápanyagként értékesítjük, és újra hasznosítjuk a talajba juttatva. További lépéseink között van egy 15 hektárnyi napelempark üzemeltetése, a használt technológia és a vállalati folyamatok folyamatos fejlesztése a klímaváltozás tekintetbe vételével, környezettudatos csomagolóanyag beszerzése, valamint az élelmiszer-hulladék megfelelő kezelése.

A program hatása és eredménye:

A fenntartható termelés megvalósítása és a fogyasztók felé a minőség biztosítása, mint magyar élelmiszeripari cégcsoportnak, nagy kihívást jelentett számunkra. A cél elérését követően azonban mára elmondhatjuk, hogy a termelés során a csirke csipogásán kívül mindent hasznosan feldolgozunk A telepített napelemeink segítségével – ami ugyan befektetés az indulásnál, de később az energiamegtakarítás révén csökkenti a működési költségeinket – a cégcsoport összáramellátásának 2023 végéig több, mint egyharmadát fedezzük zöld energiával.

Kapcsolódó linkek:

Mit teszünk a fenntarható jövőért | Master Good

Kezdőlap – Tanyasi Csirke

Kapcsolódó kulcsszavak:

körforgásos gazdálkodás az élelmiszeriparban

„A körforgásos gyárbővítési projektünk Nyírbátorban azért különleges, mert tagadhatatlan a gyártási tevékenységünk környezeti lábnyoma, így a gazdasági növekedés mellett kiemelt figyelmet kell arra is fordítanunk, hogy számos környezetvédelmi innovációt vezessünk be, mellyel ezt a lábnyomot mérsékelhetjük, vagy akár semlegesíthetjük.”

Ács Tamás, ügyvezető igazgató

Cég neve:

Unilever Magyarország Kft.

Megvalósítás éve:

2021 – 2023

Célterületek:

Körforgásos gazdaság, Klímavédelem, klímaadaptáció, Hulladékgazdálkodás, Alternatív energiafelhasználás és energiahatékonyság, Vízhasználat

A program célja:

2021-2023 között zajlott le a nyírbátori háztartásvegyipari gyárunk 15 milliárd forintos bővítése, melynél a technológiai korszerűsítés mellett a környezetvédelmi innovációk és körforgásos ipari megoldások előtérbe helyezése is rendkívüli hangsúlyt kapott.

A nyírbátori egységünk a vállalatcsoport legnagyobb hatékonysággal működő háztartásvegyipari gyára Európában, amely ráadásul a kelet-európai régió piacainak 2/3-át fedi le az itt gyártott termékekkel. A körforgásos megoldásokat az Unilever csoport fenntarthatósági törekvései inspirálták. Ez sokat segített a tervezés, megvalósítás, belső reporting és hatásmérés elvégzésében, hiszen az ambíciózus zöld megoldásokra való törekvés még egy hozzánk hasonló kis ország számára sem volt ismeretlen és ezáltal a vezetőség támogatása is adott volt hozzá.

A program intézkedései, vállalásai:

A gyárban már ma is számos környezetbarát megoldás működik, mint pl, hogy az itt előállított csomagolóanyagok körülbelül 70%-a újrahasznosított műanyagból készül, az itt keletkező szennyvíz több, mint 30%-át újra felhasználják házon belül, a maradékot pedig teljes mértékben a gyárban szűrik és tisztítják, mielőtt visszaengednék a környezetbe, vagy hogy a hálózati villamos energiát 2021-től 100%-ban megújuló energia forrásból nyerik, illetve a teljes gyártási tevékenységük már 75%-ban karbonsemleges 2024-től. A legutóbbi gyárbővítéssel és automatizált magasraktár építéssel azonban még egy szinttel magasabbra emelték a körforgásos gazdaság gyakorlatba való átültetését. Semmilyen hulladék nem került lerakóba a bontások vagy az építkezések során, hiszen azt vagy teljes egészében a helyszínen újrahasznosították, vagy szakértő partnereik révén újrahasznosíttatták. Az Unilever úgynevezett ”zero waste to landfill” stratégiája nagyon sok innovatív hulladék kezelési megoldásra sarkallotta már a múltban minket, azonban a nyírbátori példára vagyunk jelenleg a legbüszkébbek.

Hogy mennyire fenntartható a megoldásunk? Az ipari hulladékok hatékonytalan kezelése, esetleges lerakóba szállítása elavult és környezet szennyező módszer, pedig létezik rá alternatíva. Ezen felül gondoljunk csak az egyre szigorodó szabályozói környezetre (akár EU, akár helyi szinten), a növekvő szállítmányozási költségekre, a dráguló alapanyagárakra, melyek egyértelműen a nyersanyagok túlzott igénybevételét indikálják, valamint azt, hogy a föld erőforrásait felelőtlenül és sok esetben pazarlóan hasznosítjuk. Ezek mellett azt gondoljuk, nem csak hogy fenntartható a mi megoldásunk, de a közel jövőben az egyetlen járható út is lesz minden ipari szereplő számára, aki a különböző gazdasági és környezeti anomáliákkal szemben reziliens akar maradni.

A program hatása és eredménye:

A gyárbővítés miatt 54 korszerűtlen ipari silót és épületet bontottunk le a kezdetekkor, melyek maradványait a következő módon hasznosítottuk újra: A beton törmelék (13.000m3) a helyszínen ledarálásra került, majd az új csarnok épület alapjához használtuk fel. A téglahulladékot (6000m3) egy Nyírbátor környéki napelempark stabilizált talajához használták fel partnereink, illetve belső utak stabilizációjához használtuk fel telephelyen belül. A vashulladékot (3000tonna) autóipari célokra vásárolták fel tőlünk.

Kapcsolódó linkek:

Kategóriagyőztesként végeztünk a Greengage fenntarthatósági versenyen | Unilever

Hatalmas gyárbővítés Nyírbátorban a Domestosnál – Világgazdaság (vg.hu)

Kapcsolódó kulcsszavak:

körforgásos gyárfelújítás

A fenntartható, környezettudatos működés kiemelten fontos eleme a stratégiánknak és a hosszútávú üzleti terveinknek. ESG tudatos nagyvállalatként külön büszkeség, hogy a magyar építőiparban elsőként hoztunk létre egy körforgásos gazdálkodást megvalósító programot. Mindemellett a gyárainkban szinte teljesen hulladékmentes gyártási technológiákat és tudatos energiagazdálkodást alkalmazunk, amellyel tovább tudjuk csökkenteni a vállalat környezet terhelését.”

Tibor Dávid, elnök-vezérigazgató

Cég neve:

Masterplast Nyrt.

Megvalósítás éve:

2020

Célterületek:

Körforgásos gazdaság, Klímavédelem, klímaadaptáció, Hulladékgazdálkodás

A program célja:

Mint a Hungarocell hőszigetelő anyag gyártója és forgalmazója, a célunk az, hogy a felhasználás során keletkezett hulladékot minél nagyobb arányban újrahasznosítsuk. A Hungarocell Zöld Programunk során a körforgási folyamatban újból hőszigetelő anyagot állítunk elő, úgynevezett Thermobetont. A program tehát oly módon valósítja meg a körforgásos gazdaságot, hogy az általunk forgalmazott építőipari anyag felhasználása során keletkezett hulladék mennyiségét nem csak csökkentjük, de egy új, energiatakarékos anyagot is teremtünk, így a szén-dioxid terhelést is redukálja. A Masterplast célkitűzése évente 10.000 m3 vágási maradék polisztirol újrahasznosítása.

A program intézkedései, vállalásai:

Programunk lényege minden esetben az, hogy az általunk gyártott és forgalmazott termékek megfeleljenek az értéknek, amit cégünk képvisel, és ezek között megtalálható a környezettudatosság. Innovatív programunkat elsőként és egyedülállóan fejlesztettük ki, lépései pedig egyszerűek: a fogyasztó megvásárolja a polisztirolt, ezután a vágási maradékot összegyűjti a korábban megvásárolt zsákba. Ezután leadja az országos Öko-pont hálózat egyikén partnereinknél, amit a Masterplast onnan visszaszállít. Létrehozza az újrahasznosított terméket, a Thermobetont, melyet a fogyasztó szintén megvásárolhat a korábban említett Öko-pontokon. Összegezve tehát, a termék teljes életciklusában hozzájárul az épületek karbon kibocsátásának redukálásához. Kicsiben kezdtük, és mára már az egész ország területén, több, mint 100 Öko-ponton van lehetőség csatlakozni hozzánk. Amellett, hogy egy környezettudatos megoldást biztosít, amellett egyértelműen költségcsökkentő lehetőség is, mert a fogyaszótk mentesülnek a polisztirol hulladék kezelésének díjától. Tehát, ha partnereinknél leadják a fel nem használt polisztirolt, azzal mi egy új, kiváló hőszigetelő anyagot tudunk előállítani. Így nem csak újrahasznosítunk egy anyagot, ami hulladékká vált volna, de hosszú távon is jót cselekszünk: a Thermobetonnak köszönhetően sokkal energiatakarékosabbak lesznek a felépített épületek.

A program hatása és eredménye:

Korábbi célkitűzésünk volt, hogy évente 10.000 m3 anyagot mentsünk meg attól, hogy hulladékká váljon, hiszen a gyártási folyamat során az anyag 100%-a újrahasznosítható. Jelenleg ez a szám 6000 m3-nél jár. A Masterplast termékeivel és szigetelési technikáival akár 50%-os energiahatékonyság növelés és ezzel arányos kibocsátás csökkentés is elérhető átlagosan egy-egy épület esetében. Nagy hangsúlyt fektetünk a Program népszerűsítésére, így a különböző kommunikációs csatornákat összegezve (televízió, weboldal cikkek, hirdetések, szakmai rendezvények), már több százezer embert elért.

Kapcsolódó linkek:

http://masterplastfenntarthatosag.hu/hungarocell-zold-program

https://www.masterplastfenntarthatosag.hu/files/masterplast_esg_2023-teljes.pdf

https://youtu.be/CrQEosAsipA?si=2FIth0oQDBwupZrB

https://youtu.be/VKIFUvR4pMQ?si=PffpGnVhatpd8jqI

Kapcsolódó kulcsszavak:

hungarocell, újrahasznosítás, körforgásos gazdálkodás, hőszigetelés, energiamegtakarítás, karbonkibocsátás csökkentés

„A FOXPOST- 2014-es indulásakor az volt a küldetésünk, hogy egy kényelmesebb, fenntarthatóbb last mile megoldást vigyünk a magyar piacra. Ma, 2023-ban büszkék vagyunk rá, hogy az ország 278 településén összesen közel 850 automatával az egyik legnagyobb csomagautomata hálózatot üzemeltetjük, és mára már vásárlói igény is lett a FOXPOST-os szállítási mód. Az embereknek egyre fontosabb, hogy az életritmusukhoz alkalmazkodó, ugyanakkor fenntartható megoldást találjanak a mindennapi ügyeik intézésére. Mi ebben tudunk segíteni.”

Bengyel Ádám, vezérigazgató

Cég neve:

Foxpost Zrt.

Megvalósítás éve:

2014

Célterületek:

Körforgásos gazdaság

A program célja:

A csomaglogisztikai szolgáltatások jelentős környezetterhelést generálnak, főként a városi légszennyezettség, károsanyag-kibocsátás tekintetében. A FOXPOST az országban elsőként biztosított csomagautomatás csomagküldési lehetőséget a C2C szegmensben, megteremtve ezzel a másodlagos piacokon való kereskedés egyszerű, könnyen elérhető, és környezettudatos módját. A Vatera, Jófogás, Vinted együttműködésekkel, és a Facebook Marketplace-en keresztüli ügyfélforgalom kiszolgálással jelentős szerepet vállalunk a tudatos fogyasztói magatartás formálásában. A hatékony visszáru kezelési folyamataink is azt a szándékot erősítik, hogy ne kerüljön feleslegesen áru a szemétbe.

A program intézkedései, vállalásai:

A csomagok szállítására speciális ládákat használunk, ládáink élettartamát javítással növeljük. Javíthatatlanság esetén a gyártónak visszaküldjük, és ott újrahasznosításra kerülnek.

A raktárban használt raklapokat szintén javítjuk, amennyiben cserére szorul, újrahasznosított, hosszú élettartamú raklapokra cseréljük. Csomagautomatáinknál 2021 szeptemberétől regisztrált magánszemélyek csomagfeladása során megszűnt a papíralapú nyugta kiadás, így jelentősen csökkentettük a tevékenységünk által keletkezett hulladék mennyiségét.

Legnagyobb üzleti partnereinkkel a jövőben közös projekteket fogunk kidolgozni a csomagolási hulladék mennyiségének csökkentésére. Járműveinket biológiailag lebomló szerekkel tisztítjuk, és egy speciális technológia által minimalizálni tudjuk az ehhez szükséges vízfelhasználásunkat is.

A flottánk járműveihez használt téli és nyári ablakmosó folyadékot 2022-től 200 literes hordókban vásároljuk, így évente hozzávetőlegesen 750 műanyag flakon hulladékká válását előzzük meg. A hordókat az ablakmosófolyadék beszállítója visszaváltja, újra használja. Fólia felhasználásunkat EcoFoil fóliával oldjuk meg, mely 10 mikron vastagságú, de 5 rétegből áll, így erősebb, mint a hagyományos fólia. Abból adódóan környezetbarát, hogy súlyra gyakorlatilag 60%-kal kevesebb kell belőle, mint a hagyományos fóliából. Marketingtevékenységünkből adódó, feleslegessé vált építési hálóinkból, molinóinkból táskákat készítettünk. Ezek az újrahasznosított alapanyagból készült termékek értékesítésre kerülnek webshopunkban.

Célunk, hogy a legtöbb marketplacen jelen legyünk, és felhasználóinkat ösztönözzük a másodlagos piacok használatára. Mivel tudatosan alakítottuk folyamatainkat ezen piacok kiszolgálására, ezért ez üzleti érdekünk is. Tudatosan és tervezetten méretezzük az automata rekeszeket, folyamatosan edukáljuk felhasználóinkat a helyes és ésszerű csomagolásra, igyekszünk tovább racionalizálni keletkező hulladékunk mennyiségét.

A program hatása és eredménye:

2024. első felében 1510 műanyag ládát és 649 EUR raklapot javítottunk, és 370-et cseréltünk le újrahasznosítottra. 2022 végéig az EcoFoil környezetbarát csomagolóanyag használata révén összesen 2385 kg műanyag hulladékkal kevesebb került a környezetbe tevékenységünk által.

A CleanGo autótisztítási megoldása által 110 liter helyett, mindössze 4 deciliter vizet használunk fel egy-egy autó mosásához. A Vinted- nek köszönhetően jelentősen fellendült a másodlagos piacok forgalma, Célunk, hogy speciális árképzéssel, és egyedi folyamatokkal segítsük ezt a kereskedelmet.

Kapcsolódó linkek:

foxpost_fenntarthatosagi_jelentes_2022_hu.pdf

Kapcsolódó kulcsszavak:

zöldlogisztika